Szent István adománylevele a veszprémi püspökség számára – Érsekségi ékességek (1.)

Kultúra – 2021. április 10., szombat | 12:00

A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti hitünk elmélyítése, megélése mellett az abból fakadó kultúra, kulturális értékek gondozását, méltó bemutatását is. Az elmúlt évben kevesebb lehetőségünk adódott megismerni ezeket az értékeket, ezért Érsekségi ékességek címmel a főegyházmegye sorozatot indított honlapján. Az első részben a veszprémi püspökség „alapítólevelét” mutatják be.

„A hit és a kultúra közötti szintézis a kultúra és a hit számára is egyaránt szükséges. A hit, amely nem válik kultúrává, nem teljes mértékben befogadott, nem maradéktalanul átgondolt, nem hűséggel megélt hit” – fogalmazott Szent II. János Pál pápa.

A főegyházmegye honlapján heti rendszerességgel, szerdánként jelentkező sorozatban a Veszprém Főegyházmegyei Levéltár, a Veszprémi Érseki Könyvtár gyűjteményének darabjait és a Veszprémi Főegyházmegye zenei értékeit mutatják be, valamint a főegyházmegye területén fellelhető kincseket, értékeket. A sorozat célja, hogy az eleink által létrehozott értékeket megismerjük, őrizzük és növekedjünk általa, s lehetőségeink szerint tovább is adhassuk az utókornak.

*

Szent István 1009. évi adománylevele a veszprémi püspökség számára
(a veszprémi püspökség „alapítólevele”)

A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár féltve őrzött kincse az egyházmegyének szövege szerint 1009-ben keltezett „alapítólevele” (levéltári jelzete: VFL III.1.a.1. Veszprém eccl. et capit 9., DF 200655.). Az oklevél felsorolja a Szent Mihály egyház joghatósága alá tartozó négy ispánságot: Fejért, Visegrádot (a későbbi Pilis vármegyét), Veszprémet, illetve a zalai és somogyi területeket ekkor magában foglaló Kolont. Az uralkodó ezzel az intézkedésével kijelölte a veszprémi püspökség hét és fél évszázadra érvényes határait: a veszprémi püspökség 1777-ig a Dunántúl középső sávján húzódott a Dunakanyartól a Dráváig. (Ekkor, 1777-ben, a székesfehérvári és szombathelyi püspökségek létrehozásával változott meg első ízben az egyházmegye területe, amit 1993-ban a kaposvári püspökség létrehozásával és Veszprém érseki rangra történő emelésével követett az eddig utolsó átszervezés.)

A Szent István-i oklevél a már létező – az 1002-es pannonhalmi adománylevélben említett – veszprémi püspökség területét jelölte ki, s emiatt nem tekinthető olyan „alapítólevélnek”, mint az ugyancsak 1009-ben kiadott pécsi püspökséget létrehozó dokumentum, illetve az elveszett ez évi győri. Az irat megemlékezik a Szent Mihály nevére szentelt templomról, amely kétségkívül a veszprémi székesegyházat jelenti, illetve első ismert püspökéről, Istvánról, továbbá azokról a birtokokról, amelyeket a király kifejezetten a püspökség fenntartására rendelt: Veszprém várának ispánsága területén Kér faluról, Fejérben Ősiről, Kérről, Berényről és Füléről, Kolonban Marcalfőről és Visegrád ispánságában a későbbi Szentendréről. Az oklevelet a Veszprémhez közeli Sóly település Szent István első vértanú titulusára szentelt kápolnájában készítették.

Az oklevél latin nyelven pergamenre íródott, fizikai mérete kb. 54 x 26 cm. Eredetiben nem, csak IV. Béla király 1257. évi átírásában maradt fenn. (Egy másik korai másolati példánya a tihanyi konvent 1295-ben kelt oklevelében az országos levéltárban található, jelzete: MNL OL DL 4.) A középkori jogi dokumentumok sajátossága, hogy időről időre – a használatból adódó esetleges károsodás megelőzése vagy a nagyobb fokúnak tekintett jogérvényesség miatt – átírták és megerősítették azokat. Ez azt jelenti, hogy az oklevél elején és végén az átírónak, esetünkben IV. Béla királynak a megerősítés tényét megfogalmazó sorai olvashatók, közöttük pedig az eredeti, két és fél évszázaddal korábbi Szent István-i rendelkezés. A dokumentum képét annak alsó részén az egykori királyi függőpecsét nyomát őrző selyemszalag teszi teljessé.

Az oklevél egyike a Szent István király neve alatt fennmaradt összesen tíz oklevélnek, emellett a hazai írásbeliség egyik legkorábbi darabjának tekinthető. A magyar királyság első évszázadából összesen mintegy három tucatnyi oklevél szövege maradt fenn, amelyekből a veszprémi püspökség adománylevelén kívül további kettő – Guden vitéz paloznaki adománya (1079), illetve a veszprémi Szent Mihály-székesegyház, valójában a veszprémi székeskáptalan birtokainak összeírása (1082) – található a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria