Szent István-ereklyét kapott két felvidéki templom

Külhoni – 2017. augusztus 23., szerda | 16:00

Szent István király ereklyéit ajándékozta Erdő Péter bíboros a kassai főegyházmegye két templomának. Az ereklyéket Bernard Bober kassai érsek kérte Báska és Laborcmező Szent István-templomai számára – tájékoztatott Gábor Bertalan szepsi esperes, plébános.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ereklyéket Martin Uhál’, a Rózsahegyi Katolikus Egyetem docense vette át Esztergomban és hozta el Báskára, ahol augusztus 20-án, a búcsúi szentmise keretében tartották meg az átvételi ünnepséget. Külön emelte az ünnep jelentőségét, hogy a felvidéki település első írásos említése idén 770 éve keletkezett.

A hálaadó szentmisét Bernard Bober kassai érsek-metropolita mutatta be, melynek kezdetén nagy tisztelettel helyezte ki Szent István ereklyéit.

A szentek összekötnek, mert olyan elévülhetetlen értékeket alkottak, amelyeknek máig ható üzenetük van – fogalmazott homíliájában az érsek. – Szent István király mint államférfi, családfő, hitvestárs és Mária-tisztelő minden idők keresztényeinek példát mutat.

A másik ereklye Laborcmezőre került. A település hívei idén ünneplik Szent István-templomuk felszentelésének 180. évfordulóját: a jubileum alkalmából Bernard Bober érsek, a település szülötte vitte haza és helyezte el szülőfaluja templomában az ereklyét.

Forrás és fotó: Romkat.sk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria