Szent Kinga királynéra emlékeztek Küngösön

Hazai – 2019. június 27., csütörtök | 13:42

Húsz éve történt, hogy II. János Pál pápa szentté avatta az ószandeci klarissza kolostor alapítóját, Árpád-házi Kingát. Az évforduló alkalmából június 14-én ünnepi szentmisét mutattak be a Veszprém megyei Küngösön.

Árpád-házi Szent Kinga, IV. Béla magyar király lánya a helyi elbeszélések szerint a tatárjárás után kapta a küngösi birtokot apjától, amely már ekkor híres volt a friss, tiszta levegőjéről és jó termőföldjéről. Ebben a legendában vetődött fel, hogy a Veszprém megyei faluban épüljön fel Magyarország egyetlen Szent Kinga-temploma. A templomépítést Beke Zsolt berhidai plébános kezdeményezte.

Az ünnepi szentmisén, amelyet Ajtós József László kerületi esperes, címzetes prépost mutatott be, jelen volt a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, Jerzy Snopek és felesége, valamint Rónayné Słaba Ewa Maria, a magyarországi lengyelek parlamenti szószólója is. A szentmise olvasmányainak a húsz évvel ezelőtti szentté avatás olvasmányait választották, valamint a magyar népénekek mellett felcsendültek a húsz éve íródott Kinga-himnuszok is. A szentmisén részt vettek az Assisi Szent Ferenc Segítő Nővérei rend tagjai is Balatonkeneséről.

A szertartás végén – hagyományteremtő szándékkal – ereklyés körmenetre került sor, amelyen a főcelebráns a Szent Kinga-ereklyét egy kültéri oltárig vitte, majd ott megtömjénezte, és imádkozott a szent királyné közbenjárásáért. Ennél az oltárnál történt meg a településen gyűjtött levendula megáldása is. Az oltárra helyezett ereklye előtti téren a berhidai néptáncosok léptek fel. Mialatt a körmenet a templomba visszaérkezett, a hívek elénekelték a Szent Kinga-litániát, majd megkapták az áldást a lengyel és magyar nemzet közös szentjének csontereklyéjével.

Az ünnep zárásaként agapét tartottak az altemplomban, amelyen megajándékozták Jerzy Snopek nagykövetet és feleségét, valamint Rónayné Słaba Ewa Maria szószólót is Küngösön készített termékekkel. Az agapén a Szent Kinga Egyesület Szent Kinga-díjat adományozott Winerowicz-Papp Renátának kiemelkedő közösségi munkájáért.

Forrás és fotó: Árpád-házi Szent Kinga Kulturális Egyesület

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria