Szent Lászlóra emlékeztek a kisdorogi búcsún

Hazai – 2017. augusztus 8., kedd | 9:21

Augusztus első hétvégéjén tartották a 28. Bukovinai Találkozások Folklórfesztivált Bonyhádon, a Völgység fővárosában, székely, lengyel, moldvai, ukrán néptánccsoportok fellépésével. Ehhez kapcsolódóan a közeli Kisdorog Szent Lőrinc-napi búcsúján a Szent László-év alkalmából kiállítást nyitottak meg.

A kisdorogi Szent Lőrinc-búcsú kezdetén, augusztus 6-án, vasárnap szentmisét mutatott be a helyi templomban Mayer Mihály nyugalmazott püspök, a falu szülöttje. Homíliájában kiemelte: Szent Istvánnal a magyarok felvették a kereszténységet, de a társadalmat Szent László keresztelte meg, eszményképet adva a magyarságnak.

Az ünnepi események a templomdomb közelében, a világháborús hősi emlékmű mellett folytatódtak. Itt, szabadtéren kapott helyet a Szent László-kiállítás is, a Kisdorogért Egyesület szervezésében.

A megnyitón Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója köszöntötte a vendégeket. Felkérte Tapasztó Mihályt, a Kisdorogért Egyesület elnökét, hogy gyújtsa meg a Rómában Ferenc pápa által megáldott Szent László-lángereklyét, mely Nyitra, Kolon, Komárom után érkezett Kisdorogra. Ünnepi beszédében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a lovagkirály személyisége összeköti Közép-Európa népeit Krakkótól, Nyitrán, Nagyváradon át Zágrábig.

A Szent László-év ötletgazdája, Okos Márton ismertette: Miron Costin krónikaíró a Moldva történetét leíró lengyel művében Szent Lászlónak is emléket állít. A krónika szerint a pogányokat üldöző László király a Kárpátokon átkelve Moldvában egy folyóhoz érkezett; megállt, és ő is, lova is ívott. Így szólt katonáihoz, a vízre utalva: szeretem, szeretem. Azóta hívják e folyót Szeret folyónak. Okos Márton a Szent László-év tanácsadó testületének elnöke, Gaal Gergely megbízásából átadta a szervező egyesület elnökének a Szent László-év emlékzászlóját.

A kiállítás megnyitóján közreműködött a folklórfesztiválra érkezett lengyel kórus.

Az ünnepen fellépett Petrás Mária népdalénekes, kerámiaművész, aki erre az alkalomra egy Szent Lőrincet ábrázoló domborművet készített, amelyet Mayer Mihály püspök áldott meg az e célra épített kápolnában.

Szöveg és fotó: Okos Márton

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria