Szent Luigi Versiglia püspök és Callisto Caravario szalézi vértanúk

Kultúra – 2018. február 25., vasárnap | 12:02

Február 25-én emlékezik meg az Egyház két vértanú szalézi szerzetesről, Szent Luigi Versigliáról és Callisto Caravariól.

Luigi Versiglia 1873. június 5-én született. Tizenkét évesen, még Don Bosco idejében került a torinói oratóriumba. A szaléziak olyan nagy hatást tettek rá, hogy felvételét kérte a rendbe. A római Gergely Egyetemen végezte tanulmányait, pappá szentelése után pedig a szalézi novíciusok elöljárója lett Genzano di Romában. 1906-ban Kínába utazott, ő lett a rend ottani missziójának vezetője. Fáradhatatlanul dolgozott, számos árvaházat, iskolát, idősotthont és szemináriumot alapított.

1920-ban szentelték püspökké, és a pápa kinevezte a shaoguani egyházmegye apostoli helynökévé. Akkoriban politikai konfliktusok és társadalmi feszültségek nehezítették a missziós munkát. Nagy bölcsességgel és szeretettel, személyválogatás nélkül segített az embereknek, így idővel a nem katolikusok is tisztelni kezdték.

Callisto Caravario munkáscsalád gyermekeként született 1903. június 18-án. Csendes, visszahúzúdó fiú volt, aki többre értékelte a magányt a játéknál, és szívesen segített édesanyjának a házimunkában. A szaléziak torinói iskolájában tanult, és már korán kitűnt kortársai közül azzal, hogy – Don Bosco lelkiségéhez méltón – behívta a templomba az utcagyerekeket. Tizenöt évesen döntött úgy, hogy belép a rendbe és pap lesz.

1921-ben találkozott Luigi Versiglia püspökkel, aki elhívta magával Kínába, és két évvel később csatlakozott is a távol-keleti misszióhoz. Nehéz évek következtek Callisto Caravario számára. Keservesen tanulta meg a nyelvet, és nehezen illeszkedett be, ráadásul polgárháború tört ki. 1926-ban a kommunista hadsereg elrendelte, hogy minden katolikus pap hagyja el az országot. A szaléziak egy indonéz szigetre menekültek, ahonnan 1927-ben térhettek vissza Kínába, bár a polgárháború még mindig tartott. Callisto pappá szentelése is késett a zűrzavaros helyzet miatt. Végül 1929-ben szentelték pappá.

1930-ban Luigi Versiglia lelkipásztori látogatásra érkezett a missziós kerületbe, ahol Callisto Caravario szolgálatot teljesített. Egy keresztény közösséget akartak felkeresni a polgárháború sújtotta Kuangtung tartományban. Heten szálltak hajóra: rajtuk kívül két fiatal tanár, két nővér és egy hitoktató. Shaoguan város közelében kommunista kalózok állították meg őket, és pénzt követeltek a területükön való áthaladásért. Eleinte próbálták eltitkolni, hogy misszionáriusok, mert a kommunisták sokszor pusztán gyűlöletből megölték a keresztényeket. Ám hamar kiderült az igazság, ráadásul amikor a támadók rájöttek, hogy nők is vannak a hajón, el akarták rabolni őket. Luigi Versiglia és Callisto Caravario felajánlották magukat a kalózoknak, ha a többieket nem bántják. A két szalézi papot megverték, majd az erdőben lelőtték. Február 25-én bekövetkezett halálukról a többiek adtak hírt, miután néhány nap múlva szabadon engedték őket.

A két szalézi szerzetest II. János Pál pápa avatta szentté 2000-ben.

Forrás: Catholic.org; Salesians.org.uk

Fotó: Salesianos.pe; Sdbua.net; Wikipédia

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria