Szent Márton Akadémia indul Szombathelyen

Kultúra – 2014. október 26., vasárnap | 13:01

Szombathelyen Szent Márton Akadémia néven a Szent Márton Programiroda, a Martineum Felnőttképző Akadémia és a Martinus Vallási és Kulturális Egyesület előadássorozatot indít október 28-án a 2016-os, Szent Márton emlékévre történő felkészülés jegyében – tájékoztatott Handler András programszervező.

A sorozat célja, hogy a résztvevők kutatók és egyházi szakemberek által bepillantást nyerhessenek olyan területekre, amelyekről eddig egyáltalán nem hallottak, vagy csak kevésbé voltak birtokában a tudásnak.

Szent Mártonról többnyire csak lexikális ismereteink vannak. Éppen ezért a kurzus célja, hogy feltárja Szent Márton korát, azt a társadalmi környezetet, amelyben élt – vallási, politikai és társadalmi szempontból. Az előadások segítenek abban is megismerni Szent Mártont, hogy döntései mögött milyen, legfőképpen vallási és emberi meggondolások voltak. Annál is inkább, mert ő is egyrészt korának gyermeke, másrészt a katolikus egyház első nem vértanú szentje. Ezen ismeretek birtokában teljesebb képet kapunk Szent Mártonról.

Az előadások kellő tudományossággal, egyúttal mindenki számára érthető módon villantják fel Szent Márton élettörténetéhez, cselekedeteihez és kultuszához kapcsolódó tényeket, illetve következtetéseket, hogy mindenki számára közelebb kerülhessen az Európa-szerte népszerű, savariai születésű szent és a korszak, amelyben élt.

Első alkalommal, október 28-án Szent Mártont, a katonaszentet mutatja be Veszprémy László történész. November 25-én Kik és miért korbácsolták ki Mártont Savariából? címmel Németh Norbert főiskolai tanár, egyetemi lelkész tart előadást arról, hogy a szent élete folyamán hogyan találkozott újra és újra szembe korának tévtanírásával, az arianizmussal. 2015. január 27-én A remeteség és a szerzetesség a 4. században címmel Lőrincz Zoltán művészettörténész előadására kerül sor. Február 24.-én Sághy Marianne történész tart előadást Szent Márton, a szerzetes-püspök: aszkézis és hatalom a késő antikvitásban címmel, március 24-én Kürnyek Róbert plébános beszél arról, mi volt a katekumenátus szerepe és jelentősége Márton életében. Mindegyik előadás 18 órakor kezdődik a Martineum Felnőttképző Akadémián (Szombathely, Karmelita u. 1.).

Fotó: Martinus.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria