Szentmisével ünnepelte a pápa a vatikáni csendőrség kétszáz éves jubileumát

Ferenc pápa – 2016. szeptember 19., hétfő | 17:44

Szeptember 18-án, vasárnap délelőtt Ferenc pápa szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a vatikáni csendőrség tagjainak, akik alakulatuk fennállásának kétszázadik évfordulóját ünneplik.

A Corpo della gendarmeria dello Stato della Città del Vaticano (röviden: Gendarmeria vaticana), vagyis a vatikánvárosi csendőrség feladata a közrend fenntartása a városállam területén, a személy- és vagyonvédelem biztosítása, további közlekedésrendészeti feladatot is ellátnak, hiszen a vatikáni autóforgalom megköveteli ezt. A gépkocsibejáró kapuknál a Svájci Gárda tagjaival közösen látnak el szolgálatot, igazoltatják a belépőket. Feladatuk többek között a Szent Péter-bazilika őrzése és a pápai liturgiák alatt a gárdistákkal együtt felelnek a közrendért és a biztonságért. A Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottsága irányítása alatt működő, mintegy 130 fős alakulat élén Domenico Giani parancsnok áll. A csendőrség hétköznapi egyenruhája kék színű zubbony és nadrág, francia típusú katonai sapkával.

Ferenc pápa homíliáját a vasárnapi evangéliumi szakasz, vagyis a hűtlen intézőről szóló példabeszéd alapján a korrupció és a tisztességes élet közötti ellentétre építette. Elismeréssel szólt a vatikáni csendőrökről, akik ellenállnak a kísértésnek, és nem hagyják magukat megvesztegetni. A korrupció ugyanis apránként kúszik be az emberek életébe, és rengeteg kárt okoz. A tisztességes ember azonban emelt fővel járhat, nem kedveli a sötét, homályos ügyleteket, a kétes megállapodásokat. A csendőrök feladata éppen a csalók és a kizsákmányolók elleni küzdelem, a becsület védelme és segítése – amiért sokszor nem fizetik meg őket kellőképpen. A pápa köszönetet mondott jól végzett munkájukért, mint mondta: büszke rá, hogy a vatikáni csendőröket nem lehet „megvenni”. Kétszáz éve szolgálják Vatikán államot, ezért a Szentszék minden egyes tagja részéről elismerés illeti őket.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria