Szentmisével ünnepelték a betegek világnapját az Országos Onkológiai Intézetben

Hazai – 2016. február 11., csütörtök | 19:20

Erdő Péter bíboros évről évre szentmisét mutat be és együtt imádkozik a betegekkel a budapesti Országos Onkológiai Intézet Irgalmas Jézus-kápolnájában február 11-én, Szűz Mária lourdes-i megjelenésének emléknapján, a betegek világnapján. A bíboros a szentmisén kiszolgáltatta a betegek szentségét.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az Országos Onkológiai Intézet kápolnájában bemutatott szentmisén Erdő Péter bíborossal koncelebráltak Janig Péter, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kórházlelkészi szolgálatának vezetője, valamint a főegyházmegyében kórházlelkészi szolgálatot végző paptestvérek.

Az Irgalmas Jézus-kápolnát megtöltötték a betegek és hozzátartozóik, valamint a kórházlelkészség munkatársai. A szentmisén részt vett az önkéntes beteglátogatók közössége, valamint Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. A jelenlévők meghallgathatták Rojkovich István görögkatolikus parókus tanúságtételét.


Erdő Péter bíborosnak a szentmisén elhangzott szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A betegek világnapját ünnepeljük az irgalmasság évében. Az irgalmasság testi cselekedetei között ősi idők óta szerepel egy olyan jótett vagy parancs, ami a betegekkel kapcsolatos. Így hangzik: betegeket látogatni. Elgondolkozhatunk rajta, hogy miért nem az áll az ősi hagyományban, hogy betegeket gyógyítani. Egyrészt talán azért, mert a régi ember a gyógyulást sokkal inkább Isten ajándékának és a természet csodálatos működésének tulajdonította, de talán azért is, mert a betegek gyógyítása nagy tudomány, amihez egyre több szakismeret, sok drága eszköz és számos szervezeti feltétel szükséges. Betegeket gyógyítani az eredmény oldaláról közelíti meg ezt a tevékenységet. De mindenki: orvos, beteg, hozzátartozó egyaránt tapasztalatból tudja, hogy nem a fizikailag mérhető eredmény az egyetlen értékmérője a betegekért végzett tevékenységünknek. Az eredmény persze fontos, erre törekszünk, de ha csak ez volna a mérce, akkor végül is az ember földi életének végén mindig a sikertelenségé lenne az utolsó szó.


De az irgalmasság cselekedetei között a betegek látogatása szerepel. Ehhez nem feltétlen szükséges szakértelem, de kell hozzá jó szív, kell hozzá figyelem a beteg személye iránt. Magam is gyakran éreztem lelkifurdalást, amikor értesültem egy rokon, egy barát, egy paptestvér súlyos betegségéről, és mire meglátogathattam volna, már a halálhírét közölték. Máskor megtörtént, hogy eljutottam a beteghez, de nem volt eszméleténél. Esetleg az ápolók nem is tudták felébreszteni vagy öntudatra segíteni. Ilyenkor is imádkoztam mellette, feladtam neki a szent kenetet és megkértem az ott levőket, hogy ha öntudatra ébredne, közöljék vele, hogy megkapta a betegek szentségét. Néha azonban az illető többé már nem tért magához. Maradt a bizalom Isten irgalmában és a tompa lelkifurdalás, a hiányérzet, hogy nem tudtunk néhány jó szót váltani. Tehát a látogatás nem pusztán látást jelent, hanem kommunikációt. Jó a nagy beteggel beszélni, jó biztosítani őt arról, hogy Isten a végtelen szeretet, és hogy földi élete végén minden a helyére kerül. Jó néha köszönetet mondani neki minden szépért és jóért, amit tőle kaptunk. Jó néha egyszerűen csak kifejezni, hogy szeretjük őt. Ha válaszolni nem tud is, öröm látni, hogy érti szavainkat és jeleinket, hogy belekapcsolódik lelke az isteni és emberi szeretet áramába.

De nem minden beteg haldokló. Együttérzésünkre, szeretetünkre pedig mindenkinek szüksége van. Különösen szükségük van rá azoknak, akik nemrégen tudták meg, hogy súlyos betegségben szenvednek, hogy például tumort fedeztek fel náluk, amit vagy lehet, vagy nem lehet operálni. A műtét után pedig majd embert próbáló kemoterápia várható. Jó egy szerető pillantást vetni rájuk napközben, amikor igyekeznek úgy élni, mintha mi sem történt volna. Még végzik a munkájukat, de már görcsös, merev a kézfogásuk, már olykor kiütközik arcvonásaik mögül a szenvedés. Ha sikerül beszélgetni velük, néha elmondják, hogy felriadnak éjszaka, hogy elméletben elrendeztek magukban mindent, de nyomasztó képek gyötrik őket jelenről és jövőről. Hozzájuk is legyen mindig egy jó szavunk, figyelmes szeretettel kísérjük állapotuk alakulását, osztozzunk örömükben és fájdalmukban. Ez is a betegek látogatásához tartozik.


De ha tudunk ilyen figyelemmel lenni a betegek iránt, akkor megváltozik a viszonyunk minden más emberhez is. A betegek látogatására nekünk, látogatóknak van a legnagyobb szükségünk, hogy megnyíljon a szemünk az emberi élet teljes valóságára, hogy az irgalmas szeretet légkörében éljünk, és ezt sugározzuk magunk körül!

Kérjük hát az irgalmasság évében a Boldogságos Szűz Máriának, a betegek gyógyítójának közbenjárását, hogy nyitott szívvel látogathassuk betegeinket és így magunk is teljesebb, igazabb emberré váljunk! Ámen.


Az irgalmas Jézus tiszteletére felszentelt kápolnát 1942-ben építtette a Postás Alapítvány. Az 1944-es átadás után 1950-ig működhetett rendeltetésszerűen, kényszerű bezárását követően az elmúlt rendszerben hosszú ideig raktárként használták. 1989-ben a betegek kezdeményezték eredeti célja szerinti újranyitását. 2000-ben kezdődtek meg a renoválási munkálatok. A felújított kápolnát 2005 februárjában szentelte fel Erdő Péter esztergom-budapesti érsek.

A Budapesti Katolikus Kórházlelkészséget, melynek központja az Országos Onkológiai Intézetben működik, 2004 márciusában alapította a bíboros, azzal a céllal, hogy összehangolja a budapesti plébániák kórházi lelkipásztori szolgálatait.

Fotó: Kató Gábor/Országos Onkológiai Intézet

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria