Szentmisével ünnepelték a máriagyűdi bazilika felszentelésének évfordulóját

Kishírek – 2020. december 1., kedd | 13:52

Advent első vasárnapján a máriagyűdi bazilika felszentelésének 73. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be a Mária-kegyhelynél Keresztes Andor plébános.

A szentmise celebránsa az ünnepi liturgia elején köszöntötte a jelenlévőket és az internetes közvetítés által csatlakozó híveket.

„Meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját. Vigyázzunk, virrasszunk, imádkozzunk! – üzeni nekünk. Jeles nap a mai, ugyanis 1947. november 29-én Zadravecz István ferences tábori püspök szentelte fel a templomot. Erre emlékezünk ma, amikor megköszönjük a Jó Isten házát, hogy velünk lakik!” – mondta Keresztes Andor plébános.

Homíliájában többek között arról beszélt: tudtuk, hogy 2020-ban más adventi időszak vár ránk, mint korábban; nem lesznek agapék a roráte szentmisék után, nem lesznek adventi vásárok, nem tudunk találkozni a szokott módon, és ezek valahol megnehezítik a lelki készülődést is – mégis el kell indulnunk a bűnbánat útján. Ez az advent más, mint a többi, és ebben is megmutatkozik, hogy Isten milyen pedagógus, hiszen ezáltal megfordította a tükröt, hogy vegyük őt észre, lássuk meg a nélkülözőben, a megfáradtban, a betegekben Jézus Krisztust. Isten ránk bízta a fényesség továbbadását, hogy a sötétségből elinduljunk Betlehem felé, közben világosságunkkal emeljük mások lángját.

Győzzük le az előítéleteket. Bár nem tudjuk, hogy mikor jön el az Úr, várjuk őt: kiváltképp ebben a négy hétben, amikor mindannyian elcsendesedünk – különösen ez alkalommal, amikor a Pécsi Egyházmegye hívei együtt ünneplik a máriagyűdi bazilika felszentelésének évfordulóját.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria