Szerzetesek az Eucharisztiáról – Kettős könyvbemutató a Sapientián

Megszentelt élet – 2020. szeptember 18., péntek | 17:50

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán szeptember 17-én mutatták be Gérecz Imre OSB Tevékeny jelenlét című (Pannonhalmi Főapátság Közhasznú Alapítvány) és Koronkai Zoltán SJ Eucharisztia, a barátság szentsége (Jezsuita Kiadó) című kötetét.

A könyvbemutató előtt, ahhoz kapcsolódva Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök celebrált szentmisét a budapesti Piarista kápolnában.

Az aznapi szentírási szakaszokat magyarázva homíliájában kifejtette, az Eucharisztia titka lényegében nem más, mint „az élő Jézus Krisztus valóságos jelenléte köztünk”, s ez a titok a mi életünk forrása, táplálója, megújítója is egyben. Az az élet pedig, amelyet a misztérium hordoz, ajándék a számunkra, kegyelem, 

s azért kapjuk, hogy elkezdjük mi is ajándékozni magunkat mások számára: szeretettelivé, megbocsátó emberré kell válnunk. 

Az Oltáriszentség Jézus szívének a titka. A megbocsátás, az irgalom, a bűnökből való gyógyulás egyedül Jézus által lehetséges, valahogy ezt érzi meg az evangéliumi bűnös nő is, aki az Úr lábaihoz borul (Lk 7,36–50) – mondta Mohos Gábor.

A homília végén az esztergom-budapesti segédpüspök hangsúlyozta: Jézus szerető jelenlétének tanúivá kell válnunk, ez a keresztények hivatása, erre indít az Eucharisztia, tehát meg kell nyitnunk a szívünket mindarra, amit az Úr akar adni nekünk. Majd hozzátette, ebből az indíttatásból született Gérecz Imre OSB és Koronkai Zoltán SJ Eucharisztiáról szóló könyve is.

A szentmise után a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében mutatták be az említett könyveket a szerzők jelenlétében. A könyvbemutatón többek közt jelen volt Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök is.

Fehérváry Jákó OSB, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora bevezetőjében arról beszélt, hogy már XII. Piusz 1956-ban a liturgikus hét keretében Assisiben azt mondta,

a liturgikus mozgalom „a Szentlélek átvonulása” az Egyházon.

Ez a mozgalom a II. vatikáni zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű dokumentuma által ért el az Egyház szívébe, a liturgiát közel hozva a hívő néphez – mondta a Sapientia rektora.

Mohos Gábor segédpüspök a könyvbemutatón emlékeztetett, hogy éppen ezekben a napokban zajlana a NEK, amit a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak, de a szervezők arra készülnek, hogy jövőre megtartják a világrendezvényt.

Ezt követően a Sapientia dísztermében Versegi Beáta-Mária CB moderálásával beszélgetés kezdődött a szerzőkkel könyveik témájának kibontásáról, az Eucharisztiával kapcsolatos személyes inspirációikról.

Versegi Beáta-Mária CB elöljáróban megjegyezte, hogy a két kötetet (Gérecz Imre OSB Tevékeny jelenlét című és Koronkai Zoltán SJ Eucharisztia, a barátság szentsége című munkáját) elolvasva, egybelátva a könyvbemutató címéhez (Szerzetesek az Eucharisztáról) legszívesebben „a tevékeny barát” alcímet adná. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szerzők baráti gesztusként a YouTube-on, illetve a Facebook-on egymás könyveit méltatták. 

A szerzetesnő többek közt arról is beszélt, hogy

a két könyv összképe egyfajta „eucharisztikus harmóniát” teremt az olvasóban.

A szerzők tudásuk legjavát adják, mélyen merítenek az Egyház hagyományából, de a magvas, súlyos gondolatok tárháza mégsem homályosítja el a mondanivaló lényegét; a szerzők teret hagynak arra, hogy az olvasó találkozhasson a misztériummal, s „a titok a maga szunnyadó, mégis termékeny jelenlétével megmutathassa magát”. 

Mindez azért lehetséges, mert a szerzetes szerzők maguk is e titok által megsebzett, megnyílt emberek – tette hozzá Versegi Beáta.

A művek mondanivalója egyetemes,

ugyanakkor a témakifejtés módján érződik a bencés, illetve a jezsuita lelkiség „zamata”.

Koronkai Zoltán SJ az Eucharisztia, a barátság szentsége című munkájában kérdésfeltevések által igyekszik megnyitni a befogadó lelkét, szellemét. Gérecz Imre OSB Tevékeny jelenlét című könyve a végtelenre nyit ablakot, s a kitágult térben békésen, szelíden, biztos kézzel vezeti a zarándok olvasót.

Egyikük a hétköznapi, kérdéseket feltevő énünket, másikuk a végtelenre vágyakozó énünket szólítja meg, ugyanakkor ebben a többdimenziós koordinátarendszerben Jézus az origó

– összegezte a szerzetesnő, aki az Élet-forrás címmel megjelent könyvében leírtakra hivatkozva megjegyezte: hálát ad azért, hogy a most megjelent kötetek szerzői „alázatos hangszerekké” váltak Isten kezében, ezért rajtuk keresztül megszólalhat a szentség sokszínűségét egybefoglaló „eucharisztikus szimfónia”.

A szerzők a könyveik írása közben megtapasztalt inspiráló pillanatokról, életükről, papi hivatásukról is beszéltek az Eucharisztiával való találkozás jegyében.

Koronkai Zoltán SJ az Eucharisztia közösségi dimenziójára (adott esetben politikai vonatkozásaira) helyezte a hangsúlyt.

Gérecz Imre OSB elmondta: könyve arra vállalkozik, hogy kibontsa azokat a hitformulákat, amelyeket leegyszerűsítve használunk:

többek közt felhívta a figyelmet a „Krisztust imádjuk az Oltáriszentségben” formula Jézus jelenlétét tárgyiasító jellegére.

A szerzetes a könyvének kisközösségi használatát, feldolgozását, továbbgondolását is ajánlotta.

Gérecz Imre OSB az Eucharisztiával kapcsolatban ökumenikus szempontokat is megemlített: mint mondta, „az egység szentségében Jézus egy asztalhoz hív”.

A keresztények közös kincséről beszélt zárszavában Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója is, külön köszönetet mondva Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspöknek a könyvbemutatón való részvételéért.

Gérecz Imre OSB Tevékeny jelenlét című könyve (Pannonhalmi Főapátság Közhasznú Alapítvány) és Koronkai Zoltán SJ Eucharisztia, a barátság szentsége (Jezsuita Kiadó) című könyve valamint Versegi Beáta ÉLET-Forrás – Az eucharisztikus élet lelkisége és gyakorlata című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria