Szilvágyi Zsolt: Alapkövek

Kultúra – 2019. február 16., szombat | 15:34

Szilvágyi Zsolt Aradon született 1977-ben. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, Fuldában és Münsterben végezte. A könyv alapjául a 2012 és 2015 között a temesvár-józsefvárosi plébánián elhangzott tematikus szentbeszédek tanítása szolgál a hét szentségről, a tízparancsolatról és a hét főbűnről.

A keresztséggel kapcsolatban a lelkipásztor kifejti: a keresztség eltörli az eredeti bűnt, ám az embernek élete végéig küzdenie kell a rossz ellen. „Olyan ez, mint egy betegség, amelyből kigyógyultunk ugyan, de mindig óvnunk kell magunkat, hogy ne essünk újra vissza”. A szerző fölteszi a kérdést: mit jelent a Lélek szerinti élet? A válasz: amelynek során az ember Isten szavára hallgatva képes felülmúlni önző önmagát és erősebbnek lenni saját egoista szándékainál. A Lélek szerinti ember a szenvedésben, a gondban is reménykedik, „mert fájdalmain túl Isten szemszögéből próbálja meglátni a megpróbáltatásokban is az értelmet”. A Lélek szerinti élet a Lélek gyümölcseit hozza. Szent Pál apostol a galátákhoz írt levelében sorolja fel ezeket: „a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a kedvesség, a jóság, a hűség, a szelídség és az önmegtartóztatás” (5,22).

Szilvágyi Zsolt atya kiemeli, hogy a szentségek közül az Eucharisztiának rendkívüli jelentősége van. Az Oltáriszentségben, a kenyér és a bor színében a Szentlélek ereje által maga az Úr van jelen valóságosan. Az Eucharisztia az Istennel való találkozás által meghív bennünket, hogy „egymás között is szeretetben közösséget alkossunk”. A szentmise, az Oltáriszentség formál bennünket igazi közösséggé, igazán egyházzá. Ezért ragaszkodik az Egyház ahhoz, hogy minden vasárnap részt vegyünk a szentmisén, valamint hogy gyakran, de legalább a húsvéti időben magunkhoz vegyük az Oltáriszentséget.

Az Isten által adott tízparancsolat tanításain elmélkedve a szerző kifejti: olyan ez, mint tíz nagyon fontos közlekedési szabály, amelyeket az ember azért kap Istentől, hogy megóvja őt élete nagy baleseteitől. „Isten nem önmagáért, hanem az emberért, értünk, életünk beteljesedéséért és üdvösségéért adta nekünk parancsait” – írja Szilvágyi Zsolt. Idézi egyúttal Mózesnek a halála előtt elmondott beszédét, amelyben utolsó tanításaként újra Isten törvényeire emlékeztette Izrael népét, kiemelve, hogyha követik Isten tanítását, életben maradnak és megsokasodnak. „Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok.” Szilvágyi atya hozzáteszi: „Élet és halál lehetősége előtt áll minden ember. Mózes szava bennünket is meghív, bátorít, hogy az isteni parancsolatok által valóban az élet mellett döntsünk.”

A hét főbűn közül a temesvári plébános kiemelten beszél a kevélységről, amely nemcsak az első a sorrendben, hanem a régi időktől fogva a nagy lelki atyák a „bűnök bűnének” nevezték. Más néven büszkeségnek, gőgnek vagy hiúságnak nevezzük. Szilvágyi atya rámutat: a Szentírás egyértelmű üzenete, hogy Isten az embernek rendkívüli méltóságot adott. Ahhoz, hogy Istent és a felebarátot őszintén szeressük, szükséges, hogy az ember önmagát egészséges módon szeresse és elfogadja. Ez a főparancs üzenete. A gond ott kezdődik, amikor ez az Isten adta hármas szeretetegyensúly felborul, és önmagunk helyes elfogadása és szeretete átbillenhet kevélységgé. Az ember lassan csak önmagával foglalkozik. „Mindenekfelett önmaga lesz fontos, és egyre inkább önközpontúvá válik.” Ebben az esetben gyengül az Isten iránti tisztelet. A kevélység teljesen önmaga felé fordítja az embert. Gőgössé válik, ami megfosztja az embert az igazi lelki örömtől és békétől. Ez pedig rengeteg családi, baráti krízishez vezet a mindennapokban. A gőgös ember ugyanis nem hajlandó bocsánatot kérni, nem hajlandó túllépni saját büszkeségén. A kevélység ellenszere a helyes alázat. Az alázatos ember nem becsüli le magát, tudja, hogy Isten teremtménye, „de a világban mégiscsak egy porszem. Isten azonban annyira szereti, hogy Fiában képes volt érte meghalni.” Ezért megérti, hogy nem az önzés, hanem a szeretet és a szolgálat teszi igazán naggyá az embert. Jézus erre hívta fel tanítványai figyelmét: „Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó és mindenki szolgája” (Mk 9,35).

Szilvágyi Zsolt atya figyelmeztet: a keresztény hit alapvető igazságait ismerni még nem jelenti azt, hogy valaki hívő. A hit az Istennel való élő kapcsolatot és elkötelezett életformát jelent. A hitigazságok viszont nélkülözhetetlen alapot szolgáltatnak a hit megéléséhez. Lelkipásztori tapasztalata az, hogy sokszor gyakorló keresztények számára sem mindig ismeretes katolikus hitünk alapvető tanítása. Ez a kötet jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy előrelépés történjék ezen a téren.

Szilvágyi Zsolt: Alapkövek
Verbum – Kolozsvár, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria