Ferenc pápa hétfő délelőtti programjai

Ferenc pápa – 2014. november 24., hétfő | 18:07

A Szentatya november 24-én reggel a Szent Péter-bazilikában találkozott a szír-malabár katolikusokkal, akik a vasárnapi szentté avatás alkalmából érkeztek Rómába, majd részt vett a Római Kúria dikasztériumvezetőinek ülésén.

 
A pápa a szír-malabár katolikusokkal találkozva köszönetet mondott az Indiában, s azon belül is a Kerala államban működő egyháznak apostoli erejéért és hitbeli tanúságtételéért. „Kerala nagyon termékeny talaja a papi és szerzetesi hivatásoknak. Így tovább, előre, dolgozzatok továbbra is a tanúságtétel által!” – buzdított a pápa, majd emlékeztette a zarándokokat, hogy főpásztoruk, George Alencherry a legfiatalabb a bíborosok között.

Szent Kuriakose Elias Chavara és Szent Eufrasia Eluvathingal kapcsán a pápa kiemelte: „Mindketten Isten szeretetére emlékeztetnek bennünket, ami forrása, célja és támasza is minden életszentségnek. Szent Kuriakose Elias aktív és szemlélődő szerzetes volt, aki életét nagylelkűen a szír-malabár egyháznak áldozta, miközben »az önmagam megszentelése és a mások üdvössége» gondolat jegyében tevékenykedett. Szent Eufrasia nővér mélységes egységben élt az Istennel, miközben életszentsége példa és ösztönzés lett az embereknek, akik »az imádkozó anya« elnevezéssel tisztelték meg. Kövessétek életpéldájukat, az Eucharisztia és az egyház iránti szeretetüket” – búcsúzott Ferenc pápa a szír-malabár keresztényektől, majd apostoli áldását adta rájuk.

* * *

A Szentatya a délelőtt folyamán részt vett a Római Kúria dikasztériumvezetőinek ülésén. A háromórás találkozón a résztvevők beszéltek a Római Kúria reformjára vonatkozó javaslatokról, melyeket a bíborosi tanács, az úgynevezett „C9” (olaszul: nove cardinali, azaz kilenc bíboros alkotta testület) tanulmányoz. Az ülésen jelen volt Ferenc pápa és a kongregációk vezetői, valamint a pápai tanácsok elnökei. 


„Az ilyen jellegű találkozókra rendszeresen, általában félévente kerül sor” – nyilatkozta Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Marcello Semeraro püspök, a bíborosi tanács titkára a délelőtti találkozón röviden bemutattaa soron következő ülés témáit. Ezt követően a jelenlevők kifejtették ezekre vonatkozó véleményüket, amelyeket figyelembe vesznek a testület további munkája során. A bíborosi tanács következő ülésére december 9–11. között kerül sor. 

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria