Szlovák egyetemisták vendégeskedtek Budapesten

Kishírek – 2018. március 23., péntek | 13:39

Kassai szlovák egyetemistákat látott vendégül a budapesti katolikus egyetemi lelkészség márciusban.

 

A kilencfős csapat elhatározta, hogy egy hétvégét a magyar fővárosban tölt, annál is inkább, mivel a felvidéki Kassának, ahonnan származnak, annyi magyar emléke van. A főleg állatorvosi karra járó fiúk és lányok Budapest nevezetességeivel ismerkedtek meg, a Szűz Mária Társasága által működtetett óbudai leánykollégiumban szálltak meg, és részt vettek a budai Felsőkrisztinavárosi Plébánia vasárnap déli szentmiséjén.

A búcsúebédet, amit a magyar lelkészség adott a testvérközösség résztvevőinek, igazi barátságban költötték és töltötték el ezzel mélyítve a két szomszédos nép egymás mellett élését, közös múltjuk értékeinek ápolását. A kassai csoportot Peter Kurisko atya vezette, a vendégeket Pákozdi István egyetemi lelkész köszöntötte szlovákul.

Forrás és fotó: budapesti Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria