Szlovákia püspökeinek pásztorlevele a közelgő népszavazásról

Külhoni – 2015. február 1., vasárnap | 18:25

Az alábbiakban közzétesszük a Szlovák Katolikus Püspöki Konferencia által kiadott pásztorlevél néhány részletét. A levelet február 1-jén olvasták fel a szentmisék keretében a február 7-i, a család védelméről szóló népszavazás kapcsán – tájékoztatott Molnár Tamás pozsonyi magyar lelkész.

„A megszületett gyermek, az ő édesanyja és édesapja, az ő lelkesedésük, örömük és megilletődöttségük szemlélése lelkesítő. A gyermekek jelentik a reményt a mi jövőnk számára, amely attól is függ, milyen családokban fognak felnőni, és milyen ösztönzéseknek lesznek kitéve a szélesebb környezetet illetően is. Épp ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a következő nemzedékeket bensőleg kiegyensúlyozott és erkölcsileg érett személyek fogják-e alkotni, vagy már gyermekkoruktól fogva demoralizált, szilárd kapcsolatokat kötni képtelen emberek.

*

A Krisztusba vetett hit ajándékát jól tudatosítjuk. És tudjuk, hogy a legalapvetőbb értékekért vívott harcban Krisztus győz. Hiszen itt nem csupán tisztán emberi harcról van szó, hanem az ő győzelmével betetőződő lelki harcról.

*

Meghívást kaptunk együttműködni Krisztus egyetlen és erőteljes igazságának megvalósításán. Meghívást kaptunk tanúskodni az igazságról és az ember méltóságáról most is, néhány nappal a családról szóló népszavazás előtt. Kérdezzük meg a szülőket és nagyszülőket: végignézhetjük-e közömbösen azt, hogy valaki elrontja gyermekeiket és unokáikat? Eltorzítja személyiségüket és szexualitásukat, megrontja felelősségtudatukat a jövőbeli házastársi kapcsolatokban? A szülők gyermekek, unokák, dédunokák után vágynak: megengedjük-e a gyermekek szexuális nevelését, amely inkább a foganás megakadályozására irányul, mint a felelős és szeretetteljes szülői hivatásra?

*

Ezekre a kérdésekre adjunk választ részvételünkkel a családról szóló népszavazáson, amelyet a Szövetség a Családért kezdeményezett. Több mint négyszázezer állampolgár támogatta a kiírását. Mérlegeljük felelősségteljesen a hatását annak, ami mellett kiállunk, és amit támogatunk. Nem véletlenül volt olyan intenzív a harc az elmúlt hónapokban a mi tudatunkért és lelkiismeretünkért. Minden oldalról hallottuk: „a népszavazás túl drága…”, „a népszavazás felesleges…”, „a népszavazás ellenséges a kisebbségekkel szemben…”, „a népszavazás az emberi jogok ellen van…” Mindez el akart minket tanácsolni attól, hogy az urnához járuljunk. Nem éppen a népszavazás a kifejezése az alapvető emberi jognak a véleményre?

*

„Igen” a házasságra mint egy férfi és egy nő kapcsolatára! A Szentatya a múlt év tavaszán kijelentette: „A házaspár Isten képe, férfi és nő, mindketten együtt, nem csak férfi és csak nő, nem: mindketten. Ez az Isten képe, a szeretet képe, ott van velünk az Isten szövetsége, megszemélyesítődik ott – a férfi és nő közötti szövetségben” (Beszéd az általános kihallgatáson, 2014. április 2.).
Nyilvánvaló „igen” az azonos nemű személyek gyermek-örökbefogadása ellen. Ferenc pápa figyelmeztet: „A játszmában sok gyermek életéről van szó, akik előre hátrányosan megkülönböztetettek lesznek és megfosztottak az emberi érlelődés lehetőségétől, aminek Isten terve szerint egy apával és egy anyával kell megvalósulnia. A játszmában Isten szíveinkbe írt törvényének teljes elutasításáról van szó… Ne legyünk naivak: ez nem csupán politikai harc, hanem próbálkozás Isten tervének megsemmisítésére, (…) a hazugság atyjának ösztönzése ez, aki igyekszik megzavarni és becsapni Isten fiait” (Bergoglio bíboros levele négy karmelita kolostorhoz Buenos Aires-ben, 2010. június 22.).
Végül a harmadik „igen” a szülők jogára ellenőrzés alatt tartani gyermekeik szexuális nevelését. A Szentatya elmondta: „többen azok közül, akik feltartják zászlaját a szexuális nevelésnek, az emberi személytől elválasztottként értelmezik azt. És így ahelyett, hogy olyan törvényről lenne szó a szexuális nevelésről, amely a személy teljességéért és a szeretetért van, a nemiséget célzó törvényt jelenti. Ez a mi ellenvetésünk. Nem szeretnénk, ha az emberi személy leértékelődne. Semmi többet.” Ami pedig az eutanáziát illeti, a Szentatya szerint „olyan ez, mint azt mondani Istennek: nem, az életet én fejezem be, ahogyan azt én akarom. Ez bűn a Teremtő Isten ellen!” (El Jesuita. Conversaciones con el cardenal Jorge Bergoglio, 92-93; Beszéd a katolikus orvosokhoz, 2014. november 15.).

*

Azt mondani, hogy én nem megyek el a népszavazásra, mert úgyis érvénytelen lesz, nem állja meg a helyét. Hiszen annak érvénytelenségéhez magam is hozzájárulnék azzal, hogy nem veszek részt rajta. Nem minden nemzedéknek adatik meg az a lehetőség, hogy határozzon hazája jövőjéről. Mi egy felhívás előtt találjuk magunkat, hogy kifejezzük hozzáállásunkat az élet legalapvetőbb értékeihez.

*

Kérünk számotokra – Szűz Mária és Szent József közbenjárására – sok erőt és elszántságot a legalapvetőbb értékekért vívott harcban. Rajtuk áll, ám nélkülük összeomlik az egész társadalmunk. Azokkal a szavakkal fejezzük be, amelyekkel néhány nappal ezelőtt a reggeli szentmisében Ferenc pápa fordult a szlovákiai hívekhez: „Az Egyház Szlovákiában ebben a pillanatban és ebben az időben nagyon bátor, a család védelméért harcol. Csak így tovább! Bátorság!” (Hangfelvétel Ferenc pápa 2015. január 22-i beszédéből).
A családok megmentéséért kifejtett igyekezetetekben áldjon meg benneteket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek!

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria