Szocska Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó szentelte meg a Tiszát Timáron

Hazai – 2017. január 9., hétfő | 15:14

Január 6-án Szocska A. Ábel apostoli kormányzó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen szent liturgia keretében szentelte meg a Tiszát.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Délután két órára gyűltek össze a hívek a timári Istenszülő születése görögkatolikus templomban a szertartásra, utána gyalog, illetve autókkal indultak el a folyóhoz, amely innen néhány száz méterre folyik.

A magyar néphagyomány egyik kiemelkedő szentelménye maga a szenteltvíz, amelyet betegség és mindenféle vész ellen használnak. Nemcsak megitták az emberek és a jószágok, hanem a gazda a földjét is meghintette vele, hogy jó legyen a termés. A néprajztudomány a vízszentelés szokását országosan elterjedtnek tekinti a katolikusok körében. Régebben nemcsak a templomban szentelt a pap vizet, hanem megáldotta a kutakat, amelyekből az ivóvizet nyerték, valamint az élő vizeket is: patakokat, tavakat, folyókat. 


Ezt a hagyományt szerették volna újraéleszteni a timári görögkatolikusok. A processzió a körmeneti kereszttel vonult a Tiszához, melyet a papság és a hívők követtek. Mivel a folyó jórészt befagyott, kereszt alakban vágtak léket a jégen, hogy Szocska Ábel apostoli kormányzó meg tudja szentelni a vizet, melynek során a hármas gyertyát, majd a keresztet merítette alá. A zord, szeles időjárás ellenére szép számmal imádkoztak együtt a hívek. 

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria