Szolgálattevőknek rendeztek lelkinapot Máriapócson

Hazai – 2016. október 17., hétfő | 13:33

A Rómanosz Melódosz Diakónusi Kör október 8-án lelkinapot szervezett Máriapócson felolvasók, alszerpapok és szerpapok részére. Tóth Lóránt alszerpap meghívására Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Kanyó Árpád parókus és Nyirán János protodiakónus osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.


A program a máriapócsi fatemplomban végzett harmadik imaórával kezdődött, majd a zarándokház előadótermében Kanyó Árpád előadásával folytatódott. Árpád atya a kisebb és a nagyobb rendek helyét és szerepét vizsgálta az egyházi hierarchiában. Előadása kezdetén rámutatott, hogy Ál-Areopagita Szent Dénes szerint az egyházi hierarchia az égi rend mása, melynek a célja az isteni léttel való egyesülés biztosítása.

Kiemelte, hogy a kereszténység első századaiban a kisebb rendek liturgikus szerepük mellett „hajszálgyökerekként” működtek, amelyeken keresztül a püspök hatékony kapcsolatban maradt a társadalommal, ennek köszönhetően az egyház az ellenséges viszonyulás ellenére is  eredményesen tudott működni. Később, amikor a kisebb rendek háttérbe szorultak, az is megfigyelhető, hogy az egyházi hierarchia is eltávolodott a társadalom különböző rétegeitől. Kanyó Árpád rámutatott, hogy a mai helyzetben szintén nagy hasznát vehetnénk ezeknek a hajszálgyökereknek, hiszen ezek a szolgálattevők társadalmi szerepvállalásuk folytán (például a munkahelyük révén) olyan területeken tudnák ezt a kapcsolatot a hierarchiával megteremteni, ahová egy pap vagy egy püspök nem jut el.

Az általános áttekintés után Kanyó Árpád kifejtette, hogy mi a három szolgálattevő egyházi rend jól körülírható szerepe. A felolvasó Isten kívánságát, akaratát hirdeti, közvetíti a hívők felé. Ha nem készül fel, nem keresi meg a hangsúlyos mondatokat, nem érti, értelmezi, amit olvas, vagy nem érthetően teszi azt, akkor ez az isteni akarat nem jut el a címzettekhez. Ha pedig nem jut el a hívekhez, akkor a világba, a templom falain túlra sem juthat ki. Emiatt fontos, hogy a szent szövegeket a szolgálat előtt keresse ki, gyakorolja be, hogyan fogja olvasni, hogy át tudja adni a szöveg mondanivalóját is.

Míg a felolvasó a szentélyen kívül teljesít szolgálatot, addig az alszerpap a szentélyben és azon kívül is. Ez egy olyan fokozat, amely a nagyobb rendek felé vezet. Az oltár körül, a liturgiát bemutató pap vagy püspök mellett szolgál, vezeti a ministránsokat, tisztán tartja a liturgikus eszközöket, felszereléseket és az oltár környékét. E tevékenységek végzése közben felkészül a nagyobb rendek felvételére.

A diakonátus már a nagyobb rendek alsó fokozata. A szolgálatot végző személy felszentelése – az előző két fokozattól eltérően – nem a szentélyen kívül, hanem a szentélyben történik az áldozópap és a püspök szenteléséhez hasonlóan. A diakónust kezdetben a püspök szolgálatára szentelték, de feladata volt a szeretetadományok összegyűjtése és kiosztása is, tehát a liturgikus szerep mellett karitatív oldala is van ennek a szolgálatnak. A szerepe valódi közvetítő szerep. Olyan felszentelt személy, aki kapcsolatot teremt a püspök és nép között; aki hírt ad az egyházról, ugyanakkor ismeri az emberek gondját-baját, és ezeket a főpásztor elé tárja.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita a napi zsolozsma végzésének fontosságát emelte ki. Az egyház napi imádságát, a zsolozsmát egy vonathoz hasonlította, amelyre „felszállunk”, amikor bekapcsolódunk, hogy vigyen magával az Isten felé. Ez az egész napot, az időt megszentelő imádságsorozat a 150 zsoltár imádkozására épül, innen is ered a zsolozsma név.

A felszentelt személynek, noha a keleti rítusú katolikus papok számára nem előírás a napi kötelező zsolozsmázás, mégis kötelessége lenne a maga erejéhez mérten részt venni benne, hiszen ahhoz, hogy ezt a „vonatot” meg tudja ismertetni másokkal, neki magának is „fel kell szállnia” arra.

A kérdésre: „Mi az imádság?”, rendszerint azt a választ szoktuk adni, beszélgetés Istennel – vetette fel Kocsis Fülöp, majd hozzátette: Ha azonban végiggondoljuk, vajon mi a beszélgetés, hogyan beszélget két ember, akkor ráébredünk, hogy a kommunikációnkban a csend, a hallgatás ugyanolyan lényegi elem, mint a szavak. A mi Istenünk ugyanis valóságos személy, sőt személyek közössége. Ha igazán beszélgetni akarunk Istennel – hívta fel a figyelmet az előadó –, nem elég az, ha szép sorban elmondjuk vagy felolvassuk az ősi imáinkat. Imádságunk nem válhat monológgá, hiszen abban a partner egyáltalán nem fontos. Csendben kell maradnunk, hogy megnyíljunk és várjunk mindarra, amit a beszélgetőtársunk, jelen esetben a Teremtő Isten szeretne velünk közölni. Csak ekkor válhat az ima igazán beszélgetéssé.

Ha imánkat Istenre való figyelemmé tudjuk alakítani (szavakkal vagy anélkül), akkor ez az Istenre figyelés, ez az Istennel együtt élés túllépi az imára szánt időt, és fokozatosan az egész életünket, a nap huszonnégy óráját ebbe a keretbe foglalhatja.

Végül Nyirán János protodiakónus beszélt az egyes rendek liturgikus vetületeiről. Áttekintette a nap bizánci időbeosztását, amihez a zsolozsma imaórái is igazodnak. Ezt követően a szolgálatnak teret adó templombelső felosztását ismertette, illetve azt, hogy az egyes rendi fokozatokkal rendelkező személyek jellemzően hol vannak jelen.

Ezután az egyes fokozatokhoz tartozó feladatokat tekintette át, nem kizárólag a liturgiában végzett tevékenységeket vizsgálva, hanem tágabban, az egyház életében vállalt szerepeket is érintve. Például a felolvasó szolgálata nem merül ki fő feladatában; emellett énekel a kórusban, gondoskodik a liturgikus könyvekről, és kántori, kateketikai, parokiális feladatokat is vállalhat.

A hüpodiakónus, azaz alszerpap amellett, hogy az oltárnál az asszisztencia vezetője, képzi a ministránsokat, rendben tartja az oltár környezetét, gondoskodik a terítők tisztításáról, javításáról, továbbá a klérus ruházatát kezeli. Mindemellett a felolvasó feladatait is elláthatja, illetve számos, a püspök vagy a pap által rábízott feladatot kaphat még parokiális szinten is (kántorizálás, katekézis stb.).

A diakónus szerepe a Szent Liturgiában igen látványos. Ő az, aki összekapcsolja a szentélyt és a hajót, ő az, aki „kijár és bejár”. Ő imádkozza a Szent Liturgia ekténiáit, tömjénezi a templomot, a szent ikonokat és a híveket, felolvassa az evangéliumot, de a felolvasó vagy az alszerpap bármely feladatát elvégezheti. Emellett a püspök vagy a pap irányítása mellett az egyházközség életében sokféle szerepet vállalhat – zárta előadását Nyirán János.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria