Szombathelyre, Mátraverebély-Szentkútra és Csíksomlyóra is indul idén zarándokvonat

Hazai – 2016. február 4., csütörtök | 18:20

Az ötödik alkalommal induló Boldogasszony Zarándokvonat mellett további két vonatot indít útjára a Misszió Tours és a MÁV-START Zrt. A két belföldi szerelvény Szombathelyre, illetve Mátraverebély-Szentkútra viszi a zarándokokat, jelentették be a szervezők a február 4-én tartott sajtótájékoztatón.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Korbuly Péter rádióbemondó, az esemény házigazdája bevezetőjében ismertette: idén ötödször indul Csíksomlyóra a Boldogasszony Zarándokvonat, a MÁV-START Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében. Emellett belföldi zarándokjáratok is útjukra indulnak. A Szent Márton-év keretében, július 9-én Szombathelyre, majd szeptember 4-én Mátraverebély-Szentkútra, a nemzeti kegyhelyre zarándokolhatnak vonattal a hívek.

Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a szerelvények biztosításán túl a vállalat határozza meg a menetrendet és tervezi meg az útvonalat.


Az útvonal meghatározásakor kiemelten ügyelünk arra, hogy a vonatok a lehető leginkább a zarándokutakat kövessék, továbbá olyan látnivalókat is érintsenek, amelyek lélekben gazdagítják a zarándokokat – jelentette ki Csépke András, emlékeztetve arra, hogy 2011-ben mindössze egyetlen szerelvényt indítottak, idén pedig már hármat.

A vezérigazgató úgy fogalmazott, számukra ezek a vonatok különös jelentőséggel bírnak, mivel a zarándokutakon olyan utasokat szállíthatnak, akik nem részei annak a 140 milliós utasforgalomnak, amelyet hétköznapokon bonyolít a MÁV-START.

Valamennyi zarándokvonatunkat a legkiválóbb esztétikai kialakítású vagonokkal közlekedtetjük. Gondoskodunk kihangosításról, étkezőkocsiról – mondta Csépke András, majd hozzáfűzte: a Boldogasszony Zarándokvonat szerelvényében idén helyet kapott egy saját tervezésű és gyártású InterCity-kocsi is.


A csíksomlyói búcsúba tartó vonat, valamint a Szent Márton Zarándokvonat egyik fővédnöke, Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke kifejtette: olyan eseményről tarthatnak sajtótájékoztatót, amely a magyar emberek szívét, lelkét egyaránt megmozgatja.

Nem csupán azokét, akik részt vesznek a zarándoklatokon; az ő hozzátartozóik, barátaik révén lassanként nemzeti ünneppé terebélyesedik egy-egy zarándokvonat indulása és megérkezése. Nem beszélve arról, mekkora ünnep kerekedik, amikor az egyes állomásokon élő magyarok fogadják a szerelvényeket – emlékeztetett a főpásztor, aki szólt a zarándoklatok jelentőségéről is.

A csíksomlyóiról megállapította: tagadhatatlanul nemzeti eseménnyé vált, nem kizárólag a katolikusok, nem csupán a hívők számára. A pünkösdi zarándoklat megmozgat minden magyart, szinte elementáris erővel tör fel a vágy az emberekben, hogy részt vehessenek rajta.

A szombathelyi út kapcsán kiemelte: az idei év Szent Márton esztendeje, ezért kezdeményezte az MKPK az InterCity vonat indítását. A Szent Márton Zarándokvonat lelkivezetője Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek lesz.

A Boldogasszony Zarándokvonat másik fővédnökének, Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének köszöntő szavait Korbuly Péter tolmácsolta.

Aki átélte ezt az élményt, az szeretne ismét a részese lenni, aki még nem, az vágyik rá. Hallgattassanak meg mindazok, akik nemzetünk megmaradásáért, gyarapodásáért, keresztyén hitének, gyönyörű nyelvének és kultúrájának megtartásáért imádkoznak. Ajánlom mindenkinek ezt a közös zarándoklatot, akik hitben és lélekbeen, nemzeti összetartozásunkban szeretnének megerősödni – hangzott a házelnök üzenete.


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásának köszönhetően sok száz fiatal tapasztalhatta meg a zarándokvonatok különleges lelkiségét – mondta Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, felelevenítve a tavalyi, krakkói élményét.

Lehetőségünk nyílt gyerekeket magunkkal vinni a zarándoklatra, a gyermekvédelemből. Az édesapjuk, édesanyjuk által elhagyott fiatalok szerető közösségre találtak útitársaik közt – emlékeztetett, s hangsúlyozta: amennyiben ezek a fiatalok az élmény hatására képesek lesznek később megkapaszkodni az életben, már megérte.

Az államtitkár bejelentette, hogy a krakkói, a csíksomlyói és a máriacelli vonatos, illetve buszos zarándokutakat az állam 15 millió forinttal támogatja idén is, ezzel segítve 400 gyerek és kísérőik utazását. További 50 milliót fordítanak a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra való zarándoklat támogatására.

Amikor arról beszélünk, hogy Európa értékválsággal küzd, amikor nem tudnak választ adni arra, hogy a fiatalok miért alapítsanak családot, akkor ezek a zarándokutak olyan lelki értéket közvetítenek, amelyek erősítik a összmagyarságot – zárta beszédét Soltész Miklós.


Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda alapítója, a Boldogasszony Zarándokvonat főszervezője örömmel tudatta: az első ízben induló Angyalos Boldogasszony Zarándokvonat – amely szeptember 4-én viszi a zarándokokat Mátraverebély-Szentkútra – lelkivezetését Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója vállalta.

Csaba testvér velünk jön gyóntatni a Boldogasszony Zarándokvonatra is. E vonat lelkivezetője Bíró László püspök atya lesz – tette hozzá Budai László, aki a továbbiakban úgy fogalmazott: sokkal több ez a vonat guruló szerelvénynél, kifelé és befelé egyaránt. Az odabent imádkozóknak és a kint várakozó magyaroknak a keresztény-magyar összetartozás szimbólumává vált.

Fotó: Lambert Attila

Ditzendy Attila / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria