Szombaton indul a Nemzeti Filharmonikusok templomi bérletsorozata

Kultúra – 2017. október 13., péntek | 20:39

Mozart, Respighi és Honegger művei szólalnak meg Hamar Zsolt vezényletével a Nemzeti Filharmonikusok templomi bérletsorozatának nyitó hangversenyén október 14-én a Szent István-bazilikában, Budapesten.

Szombat este két különlegesség, Mozart Négy templomi szonáta és Respighi Templomablakok című műve is elhangzik Honegger III. szimfóniája mellett – közölte az együttes az MTI-vel.

Mozart 1772 és 1780 között tizenhét rövid, egytételes darabot komponált a salzburgi dóm számára, amelyeket a miséken adtak elő. A darabok mindegyike szonáta formában íródott, előadóapparátusuk a brácsát nélkülöző vonóskar és orgona, 1776-tól kezdve néhány szonátában fúvósokkal kiegészítve. Az orgona a művek mintegy felében több-kevesebb szólószerepet kap.

Respighi Templomablakok című zenekari műve a Négy szimfonikus impresszió alcímet viseli, a tételek négy régi ólomüveg templomablakon látható bibliai és a katolikus keresztény hagyományhoz kötődő történeteket jelenítenek meg.

Honegger leggyakrabban elhangzó III. szimfóniájának alcíme Liturgikus szimfónia, a tételek fölé a szerző ugyanis a katolikus liturgia egy-egy latin nyelvű mondatát írta. A zürichi Pro Helvetia alapítvány megrendelésére készült, a háború megpróbáltatásainak élményét magán viselő művet 1946-ban mutatták be.

Forrás: MTI

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria