Találkozni Isten irgalmával – Az albanói székesegyházban mutatott be szentmisét Ferenc pápa

Az evangéliumi szakasz Jerikóban játszódik, a híres városban, amelyet Józsue idején pusztítottak el, és amelyet a Biblia szerint soha nem lett volna szabad újjáépíteni (vö. Józs 6). Az elfeledett városnak kellett volna lennie – kezdte szentbeszédét a pápa. – De Jézus bevonult Jerikóba (vö. Lk 19,1), és ebben a városban, amely a tenger szintje alatt helyezkedik el, nem félt attól, hogy a legmélyebbre jusson, amit Zakeus képviselt mint a vámosok feje, vagyis a nép által gyűlölt kollaboráns harácsoló. Gazdag volt, és könnyű kitalálni, hogy polgártársai bőrén gazdagodott meg. Jézus szemében azonban nem volt menthetetlen Zakeus, akinek neve azt jelenti, hogy „Isten emlékezik”.

Az Úr emlékezik ránk. Nem téveszt szem elől az akadályok ellenére sem, amelyek távol tarthatnak tőle. Ezek az akadályok Zakeus esetében sem hiányoztak: alacsony volt, nemcsak fizikai értelemben, hanem erkölcsi szintje szerint is. Szégyenkezett, Jézust a fa ágai között rejtőzve akarta megpillantani, remélve, hogy nem veszik észre. S nem hiányoztak bírálói sem. Az evangélium szerint a városban mindenki zúgolódott e találkozás miatt. Azonban egyetlen akadály sem feledteti Jézussal a lényeget: az embert, akit szeretni és üdvözíteni kell – mutatott rá a Szentatya.

Mit mond ez az evangéliumi szakasz székesegyházatok évfordulóján? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. – Azt, hogy

az Egyházban minden templom azért létezik, hogy életben tartsa az emberek szívében annak emlékezetét, hogy Isten szereti őket, hogy még a legtávolabb állóknak is azt mondja: Jézus szeret téged, és neveden szólít.

Jézushoz hasonlóan ne féljetek áthaladni városotokon, felkeresni a legelfelejtettebbeket, akik a szégyen, a félelem, a magány ágai mögé rejtőznek, és mondjátok nekik: „Isten emlékezik rád”.

Jézus megelőz bennünket – fejtette ki homíliájában a Szentatya. – Jézus előbb látja meg Zakeust, előbb szólítja meg; a házába megy, mielőtt Zakeus meghívná. Ez Jézus: ő lát meg minket elsőként. Ő előbb szeret bennünket, előbb fogad be minket. Amikor felfedezzük, hogy szeretete megelőz minket, akkor életünk megváltozik. Ha Zakeushoz hasonlóan keressük, de nem találjuk életünk értelmét, és szeretetpótlókra pazaroljuk életünket – mint a gazdagság, a karrier, az élvezetek, függőségek –, akkor engedjük inkább, hogy Jézus ránk tekintsen! Csak Jézussal fedezzük fel, hogy bensőnket megérinti Isten legyőzhetetlen gyöngédsége, amely megrendíti és felrázza szívünket. Megérezzük, hogy Jézus elsőként szeret minket.

Ha az előjegyzési naptárunknak adunk elsőbbséget, és nem Jézus irgalmas tekintetéből indul ki a tevékenységünk, akkor fennáll annak a veszélye, hogy elvilágiasítjuk a hitet, és bonyolulttá tesszük kulturális, hatékonyságra törekvő nézetekkel, politikai választásokkal. 

De ne feledjük a lényeget, vagyis a hit egyszerűségét, ami mindent megelőz: ez pedig az élő találkozás Isten irgalmasságával. Ez legyen minden tevékenységünk középpontja, kezdete és vége.

Zakeus, amikor felmászott egy vadfügefára, legyőzte szégyenét, és bizonyos értelemben gyermekké lett. Nem bonyolult keresztényekre, ezernyi kidolgozott elméletre, hanem Istenre és a többi emberre van szükségünk. Küzdjük le önelégültségünket és bezártságunkat, legyünk tele lendülettel Isten felé és szeretettel felebarátaink felé – buzdított a pápa. – Zakeus, aki idegennek érezte magát városában, szeretett személyként tér haza Jézus szavait követően: „ma a te házadban kell megszállnom”. Jézus szeretetét érezve megnyílik szíve a többiek felé: „Vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam valamivel, négyannyit adok helyette.” Zakeus jóval túllépte a mózesi törvény által előírt egyötödöt, mert megismerte a szeretetet.

Milyen szép lenne, ha szomszédaink és ismerőseink az Egyházat saját otthonuknak éreznék! Sajnos azonban előfordul, hogy közösségeink idegenné és kevéssé vonzóvá válnak sokak számára. Néha érezzük annak kísértését, hogy zárt köröket alkossunk. Az Úr azt kívánja, hogy Egyháza otthon legyen az otthonok között: vendéglátó sátor, ahol minden ember, a lét vándora, találkozik vele, aki eljött, hogy közöttünk éljen (vö. Jn 1,14).

„Az Emberfia azért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett” (Lk 19,10) – zárul az evangéliumi szakasz. Ha kerüljük azt, ami látszólag elveszett, akkor nem tartozunk Jézushoz. Kérjük a kegyelmet, hogy mindenkihez testvérként közelítsünk, és senkiben se lássunk ellenséget; és ha valaki rosszat tett nekünk, fizessük vissza jóval. Adjunk ingyen, szeressük a szegényeket: gazdagok leszünk Isten színe előtt – biztatott Ferenc pápa.

Majd e szavakkal fejezte be homíliáját: „Székesegyházatok, mint minden templom, legyen olyan hely, ahol mindenki érzi, hogy az Úr emlékezik rá, már előzetesen részesül irgalmasságában, és befogadást nyer otthonába. Az Egyházban történjen meg a legszebb: örüljünk, mert ma üdvösség köszöntött az életre (vö. Lk 19,9).”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír