Találkoztak a Miskolci Egyházmegye ministránsai

Hazai – 2015. május 29., péntek | 15:17

Idén nyáron Rómába készülnek a Miskolci Egyházmegye ministránsai a nemzetközi ministránstalálkozóra, ennek jegyében találkoztak mintegy kilencvenen május 23-án, szombaton Sajópálfalán. A Miskolci Egyházmegye hírét adjuk közre.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi Szent Liturgiában Béres Gábor ministránsreferens rámutatott, milyen fontos az a megkülönböztetett szeretet, mely a ministránsokat Istenhez és az Ő oltárához köti: mint ahogy az apostolok és Péter is kinyilvánította szeretetét – először szavakkal, később életük feláldozása által –, nekünk is így kell bizonyítanunk napról napra Krisztus iránti szeretetünket az oltár mellett, de a templomból kilépve az utcán, az emberek között is.

Ezt követően átfogó elmélkedést hallhattak a résztvevők Kiss Attila atyától, a sajópálfalai kegytemplom parókusától. A római zarándoklat jelmondatának – „Itt vagyok, engem küldj!” – kifejtése ráébresztette a ministránsokat arra, milyen nagy dolog az önkéntes, szeretetből fakadó szolgálat, melyet az Úr oltáránál végeznek. Néhány, a  fiatalok számára nélkülözhetetlen önismereti tanácsot is hallhattak a parókustól a minél helyesebb énkép kialakulásához, hogy ezáltal is lássák, hogyan szeretnének eljutni a végcélig, az üdvösségig.

A templomi együttlétet egy izgalmas, mozgalmas programcsokor követte: a falu sportpályáján lehetett focizni, métázni, sorversenyeket játszani és röplabdázni, kinek-kinek kedve szerint.

A búcsúimára ismét visszatértek a ministránsok a templomba. A találkozót Orosz Atanáz püspök áldása zárta.

Fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria