Tanévnyitó konferencia a Kánonjogi Posztgraduális Intézetben

Hazai – 2020. október 21., szerda | 16:01

Október 20-án került sor a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetének tanévnyitójára és a Magyar Kánonjogi Társaság éves őszi ülésére a Központi Szeminárium dísztermében. Mivel a járványhelyzet nem tette lehetővé a nagy létszámú részvételt, ezért zártkörűen, az engedélyezett létszámmal tartották meg a tanévnyitó konferenciát; a többi érdeklődő virtuálisan tudott bekapcsolódni az eseményekbe.

Miután Szabó Péter, a Kánonjogi Posztgraduális Intézet (KJPI) intézetvezetője átadta a végzett hallgatóknak a diplomákat, sor került a Hársfai Katalin professzor asszony tiszteletére kiadott Ratio Intellegendi Et Ordo Vivendi című laudációs kötet bemutatására, melyben a professzor asszony kollégái és volt hallgatói által írt tanulmányok jelentek meg. El Beheiri Nadja professzor asszony röviden ismertette Hársfai Katalin szakmai életútját, majd Erdő Péter bíboros gratulációja után következtek a szakmai előadások.

Ternyák Csaba egri érsek távolról, videokonferencia formájában tartotta meg előadását A katolikus köznevelési rendszer bővülésével járó kihívások címmel. Őt követte Kuminetz Géza, a PPKE rektora A katolikus egyetem küldetéséről szóló előadásával. Ezután Frankó Tamás, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora tartott előadást A hittudományi főiskolák működésének kánonjogi és állami jogi keretei címmel, majd Nagy Éva Benedikta OP doktoranda Az egyházi iskolák identitása és az ezzel összefüggő állami egyházjogi kérdések területét mutatta be.

A szakmai kérdések megbeszélése után a résztvevők reményüket fejezték ki, hogy a következő találkozót már teljes létszámmal és valóságos jelenléttel tudják megtartani.

Forrás és fotó: Artner Péter PPKE-KJPI docens

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria