Tanévnyitó konferenciát tartottak Esztergomban

Hazai – 2014. augusztus 29., péntek | 18:23

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Vitéz János Tanárképző Központja augusztus 26-án esztergomi térségi tanévnyitó konferenciát szervezett – tájékoztatott Kissné Csorba Erika kapcsolat-és rendezvényszervező referens.

A kar hagyományteremtő szándékkal hirdette meg a programot a pedagógusképzésben partnerének tekintett helyi intézmények munkatársai számára. A mintegy száz résztvevő pedagógus a város és környéke óvodáiból, iskoláiból, segítő intézményeiből érkezett.

Gloviczki Zoltán dékánhelyettes köszöntője után két szekcióban folytatódott a tanácskozás. Az óvodapedagógusok számára Paszkoszné Kulcsár Andrea, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető főtanácsosa, az óvodai élet szabályozásának egyik legfelkészültebb hazai ismerője adott elő aktuális szakmai kérdésekről, a tanítóknak, tanároknak pedig Kamp Alfréd, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa tartott előadást és beszélgetést a tankönyvellátással kapcsolatos aktuális kérdésekről, valamint az új generációs tankönyvek fejlesztéséről.

Az előzetes regisztráció során készült felmérés szerint a résztvevők legnagyobb érdeklődéssel a hazai közoktatás szakmai irányítójaként dolgozó Sipos Imre helyettes államtitkár előadását várták, aki gyakorlati megközelítésből, a pedagógusok és intézményvezetők problémái és kérdései felől közelítve mutatta be az elkövetkező tanév legfontosabb feladatait, eseményeit.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria