Tanévnyitó misék: Kisvárdán új, Kőszegen felújított iskolaépületet áldottak meg

Hazai – 2014. szeptember 2., kedd | 12:40

Augusztus utolsó hétvégéjén és szeptember 1-jén az ország katolikus iskoláiban is kezdetét vette a 2014/2015-ös tanév. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Kisvárdán, Veres András szombathelyi megyéspüspök Kőszegen mutatott be Veni Sanctét.

Bosák Nándor megyéspüspök augusztus 31-én a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő kisvárdai Szent László Katolikus Középiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda új, tornateremmel is rendelkező, 16 tantermes általános iskolai épületét is megáldotta a tanévnyitó keretében. Az intézményben – amelynek gyermeklétszáma ettől a tanévtől 1100 főre bővült –, szeptember 1-jétől a szakközépiskolai osztály mellett gimnáziumi osztály is indul – tájékoztatott Kovács Ágnes egyházmegyei sajtóreferens.

Az épületmegáldással egybekötött Veni Sancte szentmisét Bosák Nándor a város és a környező települések meghívott papjaival együtt mutatta be, ezt követően Kerezsi Béla, az intézmény igazgatója ünnepi beszédével megnyitotta az idei tanévet. Kerezsi Béla az építkezés elmúlt két évére tekintett vissza, és abbéli örömét fejezte ki, hogy hosszú idő után reményein felüli fejlesztés valósult meg az intézményben.

Bosák Nándor főpásztor beszédében elmondta, ajándékként tekint az általános iskola épületére. Hozzátette: a korszerű, minden igényt kielégítő épület megáldásával a benne történő munkához, feladathoz kérik Isten áldását, segítségét. Az iskola feladata, hogy olyan, teljes értékű embereket neveljen, akik tudják, mi a jó, akiknek van elég bátorságuk, hogy szüntelenül a jót, az igazat keressék, és úgy éljenek, hogy hasznára legyenek embertársaiknak – hangsúlyozta.

A minden igényt kielégítő épület szellemét elsősorban a pedagógusok munkája, elkötelezettsége adja meg, a tanévnyitón azért is imádkoztak az egybegyűltek, hogy az ő munkájukon Isten áldása legyen. A főpásztor beszédében azon kívánságának is hangot adott, hogy éltető, gazdagító, derűs, jókedvet sugárzó közösségi élet töltse be az iskolát.

Veres András a domonkos nővérek által húsz éve elindított Árpád-házi Szent Margit-iskolában nyitotta meg az új tanévet Veni Sancte keretében – az eseményről a Szombathelyi Egyházmegye honlapja számol be. Az 1994 szeptembere óta működő általános iskola 2006-ban bővült óvodával, az idei tanévben pedig megkezdi működését a gimnázium is.

Kőszeg város arculatához 1868 óta szorosan hozzátartozik a domonkos nővérek oktató-nevelő munkája. Annak idején elemi és polgári iskola mellett tanítónőképzőt is működtettek az épületegyüttesben. 1948-ban fallal választották el az iskolát a nővérek lakrészétől. A kommunizmus évtizedei után a Várkörön álló épületrész általános iskolaként nyitotta meg kapuit. Ma – civil pedagógusokkal együttműködve – tizenegy domonkos nővér végez nevelő munkát az intézményben.

Jótevők nagylelkűségének, szerzetes és civil pedagógusok lelkes, önfeláldozó munkájának köszönhetően 2014. augusztus 30-án sor kerülhetett a felújított épületrész megáldására. A hajdan befalazott ajtók újra megnyíltak. Elkészült a konyha és az ebédlő, a gimnáziumi tantermek, valamint a kollégiumi helyiségek egy része.

Az átadóünnepség programját – az igazgatónő, Kakucs Petra nővér köszöntő szavai után – az iskolai diákjainak rövid műsora nyitotta meg. Ezt követően Veres András megyéspüspök méltatta az intézményben szolgálatot teljesítő szerzetes nővérek és civil pedagógusok kitartó munkáját, majd megáldotta az újonnan elkészült termeket. A megáldás szertartása után Huber László polgármester beszélt az intézmény – Kőszeg történetével szorosan összefüggő – közel 150 éves múltjáról. Végül Deák Hedvig nővér, a domonkos nővérek általános főnöknője mondott köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a 2014/2015-ös tanév 75 óvodással, 365 általános iskolással és a kilencedik évfolyamon 11 gimnazista diákkal indulhat el.

A gimnazisták tanévnyitó szentmiséjére másnap, augusztus 31-én került sor a zárdatemplomban, ahol hálát adtak az új kezdés lehetőségéért, és Istentől kértek erőt és kegyelmet, hogy a lehető legjobb választ adhassák majd az új kihívásokra.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria