Tanévnyitót ünnepeltek a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban

Hazai – 2016. szeptember 5., hétfő | 13:31

A Szent Mór Iskolaközpont 22. tanévét kezdte meg szeptember elsején. A tanévnyitó szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban augusztus 31-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Az iskolai élet a növekedés ideje. Az evangélium a vigasztaló Szentlélek segítő erejét fogalmazta meg. Viszont tudjuk, hogy a lélek nem pótolja a tanulást, hanem a maga erejével jóra ösztönöz gyermeket, pedagógust egyaránt” – ezekkel a szavakkal vezette be köszöntőbeszédét a főpásztor a pécsi Szent Mór-iskolaközpont tanévnyitó szentmiséjén.

Udvardy György megyéspüspök hangsúlyozta: „Jézus legyen az Úr az iskolában, a tanárokban, a gyerekekben. Együtt, közösségben éljük mindezt át. Hogy ez kicsiktől a nagyokig kinek mit jelent? Jézus minden egyes emberrel újrakezdi a kapcsolatot. A döntés igen vagy nem – ez az evangéliumi meghívás egyértelműsége. Ugyanaz az igen szülőnek, pedagógusnak – így aztán a gyerekeknek is. A krisztusi identitás tesz minket emberré. A nyugodt, biztos, tiszta nevelés feltételeit biztosítjuk. A lehetőségekhez képest a legtöbbet adjuk a gyerekeknek – ez mindannyiunk közös ügye. Ez küzdelem, de nem egymással, hanem egymásért.”

A szentmise végén Gyetvainé Szenczi Erika igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, külön kiemelve a három első osztály tanulóit és családjaikat. Az intézmény vezetője elmondta, hogy  hamarosan elkészül a Papnövelde utcai épület kápolnája, amely szentmisék, reggeli imák és a csendes elvonulás helye lesz.

Szeptember elsején a Papnövelde utcai épületben korosztályonként – három helyszínen – zajlott a reggeli ima.

A Hunyadi úti épületben az alsó tagozatosok külön köszöntötték elsős társaikat, és együtt imádkoztak értük.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria