Templombúcsú a debreceni görögkatolikus székesegyházban

Hazai – 2019. október 16., szerda | 9:51

Október 6-án ünnepelték a debreceni Attila téri Istenszülő oltalma görögkatolikus főszékesegyház búcsúját. Az esemény keretében megünnepelték azt is, hogy az épülő Hit és Kultúra Látogatóközpont elérte legmagasabb pontját, ahol bokrétát helyeztek el.

Ez év májusában rakták le az Attila téri Hit és Kultúra Látogatóközpont alapkövét, mely a görögkatolikus hitélet sajátosságait ismerteti meg az érdeklődőkkel. A 360 négyzetméter alapterületű épület mostanra érte el legmagasabb pontját. A 195 millió forint értékű beruházást a város 70 millió forinttal támogatta, a fennmaradó összeg pedig a hívek adományaiból gyűlt össze.

Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita szentbeszédében a napi evangéliumról elmélkedett, amelyben Jézus látszólag elutasító volt egy, a gyermeke meggyógyítását kérő asszonnyal. „Amikor úgy érezzük, hogy az Úristen elutasít, és sokszor nem is kapjuk meg azt, amit kérünk, jusson eszünkbe ez a történet. Fontos ugyanis, hogy ne veszítsük el a türelmünket, hitünket vagy forduljunk szembe Istennel! – hangsúlyozta a főpásztor. – Alázatosan kell az isteni titkokra tekinteni, és bízni akkor is, amikor nem értünk semmit. Hiszen csak kérni kell és adatik, ha bízunk abban, hogy Isten végtelenül szeret minket. Az evangélium világosan beszél: nincs olyan kérés, melyet Isten nem hallgatna meg. Minden imádságunk a fülébe jut, csak nem biztos, hogy úgy adja áldását életünkre, vágyainkra, ahogy mi szeretnénk. Az a kérdés tehát, hogy elfogadom-e, amit az Istentől kapok? – fejtette ki Kocsis Fülöp, majd hozzátette, hogy nagyon szép volt látnia a Közel-Keleten járva, hogy az ottani keresztényeknek milyen erős hite van. Pedig körülményeik a kereszténységet egyáltalán nem segítik, valóságos vértanúságot kell vállalniuk hitükért.

Az ünnepi Szent Liturgia körmenettel zárult, ahol a negyedik evangéliumi szakasz az épülő látogatóközpont bejáratánál hangzott el. Ezt követően Kapin István parókus szólt néhány szót az építkezésről, amely szerinte olyan szellemiségben halad, akár egy Szent Liturgia, vagyis mindenki figyel a másikra, és együtt örül tervező és munkás a közös munka eredményének.

A szertartás végén megáldották a bokrétát, melyet el is helyeztek az épület legmagasabb pontján. A tervek szerint a látogatóközpont már jövő tavasszal megnyitja kapuit a hívek és az érdeklődők előtt.

A teljes tudósítás ITT olvasható.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria