Templombúcsút tartottak az egri Lajosvárosban

Kishírek – 2016. augusztus 31., szerda | 12:45

Augusztus 28-án tartották az egri Szent Lajos-plébániatemplom búcsúját. Az ünnepi szentmisét Deli Lajos plébános Kladiva Imre aranymisés jászapáti plébánossal együtt mutatta be.

Kladiva Imre szentbeszédében szólt hivatásának történetéről, az ’50-es évek nehézségeiről. Mint mondta: egy kitelepített család gyermekeként számára a középiskolai tanulmányok megkezdése is nehézségekbe ütközött, ám Isten kegyelméből végül a szentendrei ferences gimnáziumban tanulhatott. Ezután az egri szemináriumba jelentkezett. A jászapáti plébános azt is elmondta, megszámlálni sem tudja, hány gyermeket keresztelt, hány jegyespárt esketett, s hány elhunytat kísért el utolsó útjára. A fél évszázad alatt kapott nehézségekért és kegyelmekért hálát adott Istennek.

Homilíájában Szent Lajos király életútját ismertetve kiemelte: a személyes életpélda minden korban rendkívül fontos, ezért találhatunk olyan személyiségeket a régebbi korokban is, akiknek lelkisége a mai napra is érvényes üzenetet közvetít.

A szentmise végén Deli Lajos lajosvárosi plébános háláját fejezte ki azért, hogy Kladiva Imre elfogadta a meghívást a búcsúi szentmisére, aki egyébként rokonsága révén is kötődik e városrészhez. A képviselő-testület tagjai az egyházközség nevében mondtak köszönetet.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria