Templomok karanténban – Várda Ferenc a lélegeztetőgépre került vallásosságról

Nézőpont – 2020. november 22., vasárnap | 13:38

Talán többek számára régóta ismert, hogy van néhány régiója az országnak, ahol a templomok már korábban karanténba kerültek. A távolságot jó ideje tartják a templomban és a templomtól is – Várda Ferenc a Vigilia karácsonyi körkérdésére adott válasza teljes terjedelmében a lap decemberi számában lesz olvasható. E szövegrészletet a Vigilia közösségi oldala nyomán tesszük közzé.

Maszkot szinte felesleges is hordani, hiszen az istentiszteleten, misén, igeliturgián résztvevők száma semmilyen szabályt nem szeg meg. Sőt néha a liturgikus térbe tévedt pap, lelkipásztori munkatárs, hitoktató, lelkész az, aki nyitja és zárja maga előtt és után az ajtót. A vírus itt biztosan nem terjed.

Az online térbe száműzött szertartások sem hoztak, hoznak tűzbe sokakat, és talán keveseket is alig. Ezek akár olyan vidékei is lehetnek az országnak, ahol nem feltétlenül állt meg a templomfelújítási láz sem. Szakrális helyeink inkább látogatóközpontként használatos turisztikai desztinációs pontokká váltak, szolid, ám feltétlenül igényes kávézási lehetőségekkel, néhány gondosan kiválasztott szentírási idézet társaságában. Kazettásak, kazetta nélküliek, festettek, freskósak, műemlék jellegűek, szigorúan műemlékek stb. Ez akár lehetne egy szomorú történet is. Bizonyos szempontból persze az is, ugyanakkor feltétlenül őszinte. Itt már nem lehet a számokon kozmetikázni,

az üres templom – az üres templom. A vallásgyakorlás szokásos formáival való szakítás égbekiáltó és nem megkerülhető.

A valóság és a látszat fedi egymást, ami ugyan fájdalmas, de feszesen őszinte és ettől kibírható. Sőt megkockáztatom, szerethető és egy kevés humorral – szolgálati szempontból – hitelesen élvezhető is. Bizonyára számtalan oka van annak, ha a vallásosság bizonyos formái egyes helyeken „lélegeztetőgépre kerültek”. Vagy kialakultak olyan gócpontok, ahol már a szorgalmas kontaktkutatás sem képes kimutatni vallásilag aktív személyeket. Az egyházaktól, azok látható és tapasztalható formáitól való távolságtartás szinte zsigeri.

Mégis,

ezeknek a régióknak valós ereje és ajándéka talán abban lehet, hogy felbecsülhetetlen módon azzal szembesítenek, ami van, illetve ami nincs.

Ami van, az az itt élő ember, aki innen már nem tud máshova menni, mert valahol azért csak kell lenni ebben az életben, és ami nincs, az azért nincs, mert – sok más valós tényező mellett – talán valahogy mégsem tudjuk az Életet „elég” hitelesen képviselni.

Ilyennek látom az Ormánság bizonyos részeit is: ez a térség feltétlenül szerethető, mindenképpen tiszteletre méltó, élvezhető, sőt az itt csordogáló élet – bizonyos feltételek mellett – tanulható is. Feltéve, ha el tudjuk fogadni, hogy a környéken a legnagyobb szentséget a helyben élő emberek jelentik, a maguk csupasz, ám Istentől mindenképpen akart mivoltukban.

A Vigilia karácsonyi körkérdésére adott válasz teljes terjedelmében a lap decemberi számában lesz olvasható.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria