A természetjogról rendeztek konferenciát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Hazai – 2016. május 31., kedd | 15:25

Hagyományteremtő céllal idén először rendezték meg a PPKE Jog- és Államtudományi Kar Jogbölcseleti Tanszéke Ius Naturale Kutatócsoportjának szervezésében május 27-én „A természetjog napja” című konferenciát.

A konferencia célja az volt, hogy a most folyó hazai természetjogi kutatások eredményeit tudományos eszemecsere keretében megismerhessék a témával foglalkozó jogász, illetve eszmetörténész filozófus kutatók, egyetemi oktatók. Mindemellett a nemzetközi fejleményeket, aktuális témákat is értékelték a résztvevők.

A rendezvény keretében a jogi kar dékánja, Varga Zs. András Hámori Antalt, a Ius Naturale Kutatócsoport tagját „A természetjog kiváló kutatója” címmel tüntette ki, amelyet idén a Kuminetz Géza, Turgonyi Zoltán és Frivaldszky János tagokból álló bizottság ítélt oda.

„A természetjog napja” elnevezésű rendezvényt a jövőben minden év májusának utolsó péntekén szeretnék megrendezni.

Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria