Test és lélek a Nagy Háborúban – Tudományos konferenciát tartottak Veszprémben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A világháborúkban a tábori lelkészek, katonaorvosok, betegápoló nővérek szeretetteljes tevékenysége fényt hozott a sebesültek, a szenvedők napjaiba – fogalmazott megnyitóbeszédében Márfi Gyula érsek.

Veszprém az első világháború kezdetének évfordulójáról való méltó megemlékezés érdekében helyi centenáriumi emlékbizottságot alapított, így kapcsolódott az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság munkájához – emelte ki köszöntőjében Porga Gyula polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy ehhez a törekvéshez az érsekségi intézmények, valamint civil szervezetek is csatlakoztak. A konferencia előkészületeit társrendezőként segítette a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Veszprémi Csoportja, valamint a Keresztény Katonák Szövetsége.

Udvarhelyi Erzsébet, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója köszöntőjében kiemelte, célkitűzésük az volt, hogy az egyházak (római katolikus, görögkatolikus, ortodox, protestáns, izraelita és muszlim felekezetek) első világháború alatti testi és lelkigondozói feladatait felelevenítve az orvosokra, a betegápoló szerzetesekre, a tábori lelkészekre, a civil ápolókra emlékezzenek. Azokat akarták előtérbe állítani, akik a világégés közepette lelkeket és a testeket próbálták megmenteni.

Varga József nyugalmazott ezredes, a hadtudományok kandidátusa a tábori lelkészségek rendeltetését, évszázadokon át zajló fejlődését, szervezeti felépítését tekintette át előadásában. Az előadó kiemelte a sérültek lelkigondozásának jelentőségét és a sebesültek ellátásában munkálkodó katonaorvosokkal való együttműködést a katonai kórházakban.

Eleinte a katonai és az egyházi vonal összetartozott, egy időben a katonaság alá rendelt volt a lelkészség is, később különvált attól és a tábori püspökség irányítását követte. 1867 után tizenkét katonai körletet hoztak létre, s ennek alapján szervezték meg a tábori lelkészségeket. Az első világháborúban már kétezer-négyszáz tábori lelkész szolgált. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetése mindent megtett azért, hogy a különböző vallású katonák hitüket  gyakorolni tudják a hadseregben is – hangzott el az előadásban. – A lelkészeket intették, hogy a prédikációkban és a különböző liturgikus alkalmakon a háborút mint értékteremtő és Istentől eredő entitást emlegessék. Ezzel az idillikusnak tűnő képpel állt szemben a lövészárkok, harcmezők, hadikórházak és a temetők valósága, amelynek ellentmondása a háború előrehaladtával egyre világosabbá vált a világ és a katonák számára is.

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész, aki 2006-tól 2013-ig több misszióban szolgált katonalelkészként az afganisztáni Baghlan tartományban, múlt és jelen összevetésében hangsúlyozta a lelkész mindenkori legfőbb feladatát: a tábori élet minden pontján jelen kell lennie, nem húzódhat félre a katonai lét mindennapos küzdelmeitől, a hadgyakorlatoktól sem, s lelki támaszt, tanácsot kell adnia mindig a rábízottaknak.

Megemlítette, hogy XV. Benedek pápa nyomatékosan felhívta a tábori lelkészeket, foglalkozzanak a hadifoglyok lelkigondozásával is.

Oláh Emil alezredes, református tábori esperes, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsokság református tábori lelkésze, aki 2011-ben az EUFOR Magyar Kontingens tábori lelkészeként szolgált, kiemelte: a református tábori lelkészek nemcsak a beteg katonák között fejtették ki lelkigondozói tevékenységüket, emlékeztetett, hanem az ápolók között is, kíméletes empatikus gondozásra inspirálták őket.

Borián Tibor piarista szerzetestanár rendje háborús részvételéről szólva elmondta: tizenhét piarista vett részt tábori lelkészként az első világháborúban, köztük Sík Sándor, aki Péterváradon szolgált.

Berkes Péter plébános, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének hallgatója 1914 és 1918 közötti apostoli iratai, enciklikái, körlevelei alapján mutatta be a nagy háború pápája, XV. Benedek békepolitikáját, egyházi diplomáciáját.

XV. Benedek többek között hangoztatta: a háború oka a világ elkereszténytelenedése, a hitvesztés; az embertársi szeretet hiánya és a kölcsönös igazságtalanság a társadalmi rétegek egymás közötti viszonyában, valamint az anyagi javak mértéktelen hajszolása. A pápai szózatok sajnos hatástalannak bizonyultak, az erőszak nem csillapodott, hanem egyre erősödött a háborús felek között – mutatott rá az előadó. – 1914 decemberében a szenvedések enyhítésére a pápa együttműködést kezdeményezett Svájccal és a Nemzetközi Vöröskereszttel, hogy a harctéren a sebesült foglyokat kölcsönösen cseréljék ki a hadviselő felek.

A konferencia félidejében a résztvevők megtekintették a Tábori lelkészek az első világháborúban című dokumentumfilmet, amelyet Tislér Géza, az MTVA Vallási és Kisebbségi Főszerkesztőségének televíziós szerkesztője, református lelkész szerkesztett. A film a Monarchia és Olaszország közötti katonai összeütközés eseményeit idézi az Isonzó mentén kialakult állóháború frontvonalán.

A tanácskozás ezután az irodalom és a művészetek háború közepette betöltött szerepével foglalkozott, valamint az egészségügy és a betegápoló szerzetesrendek áldozatos tevékenységével. Szó esett Gyóni Géza szibériai hadifogságban megszólaló költészetéről, valamint Margittai Gábor egyetemi tanár, irodalomtörténész, író, kritikus előadásában a déli fronton történt eseményekről, s ezeknek a képzőművészetben való feltárulásáról. 

A háborús egészségügyi ellátásról, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Magyar Szent Korona Országainak Vörös Kereszt-Egylete koordináló munkájáról, a kórházakról és a betegápoló szerzetesrendek tevékenységéről Kapronczay Károly orvostörténész, egyetemi tanár, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár címzetes főigazgatója beszélt.

Az első világháború nagy változást hozott a katonaegészségügyi és katonaorvosi ellátásban, az orvostudomány sokat lépett előre a sebészet területén – mondta el az előadó. – Korszerűbbé vált az orvosi szolgálat, katonai kórházak épültek. A betegágyak mellett önkéntes nővérek, betegápoló nővérek segédkeztek. Megindult a katonaorvosi, sebészi szakemberképzés is.

Lichtneckert András levéltáros, történész a Veszprém és a Balaton térségében működő katonai kórházak és egészségügyi intézmények szerepéről, a balatoni üdülőtelepekről, a balatonszabadi hadiárva-intézetről beszélt.

Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Betegápoló Irgalmasrend Magyarországi Rendtartományának elöljárója, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az irgalmasrendet alapító Istenes Szent János irányadó szellemiségéről, eszményeiről szólt előadásában.

A szent kulcsszavai ezek voltak: test, szellem, lélek, közösség egysége. Az ember jól-léte, közérzetének minősége ezeken múlik, megtapasztalhatjuk ezt ma is – mondta Kozma Imre. – A hospitalitás, a vendégszeretet, „a mennyei szeretet” karizmája az irányadók, a beteg ember gyógyulását a lélekben mély találkozások segítik elő, a tudás és a műszerezettség másodlagos. A kórházaknak is ezen az elven kellene működniük.

Gárdonyi Máté, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanára a betegápoló szerzetesnővérek rendjeinek 1950-es feloszlatását elevenítette fel.

Vajda Tamás történész levéltáros, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának vezetője a hadigazdálkodásról és a háború közegészségügyi állapotairól adott képet statisztikák, korabeli újságcikkek alapján.

Végezetül a katonaorvoslás és a tábori lelkészségek mai helyzetéről, működéséről, a katonai missziókról tartottak előadást Svéd László orvos altábornagy, a Semmelweis Egyetem rektori tanácsadója, egyetemi docens és Takács Tamás kiemelt vezető tábori lelkész.

Fotó: Kövesdi Róka Lajos

Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény/Magyar Kurír