A Tiszta Szívek Mozgalmának évzárója Nyúlon

Kishírek – 2016. június 16., csütörtök | 15:10

A lelkiségi mozgalom hazai vezetői, Némethné Gábor Krisztina és Pappné Szerencsi Marietta fiataloknak szóló előadás-sorozatuk június 2-i zárására a Győr-Moson-Sopron megyei Nyúl községbe várták a fiatalokat.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A nyúli Szent Donát-kápolna melletti téren gyűltek össze a győri Apor-iskola fiataljai, szüleik és a település hívei.

Az évzáró alkalmából Béri László Renátó kármelita szerzetes és Benkovich Ferenc mutattak be szentmisét. A homíliában Béri Renátó az istenképekről és az isteni irgalmasságról osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A szentmisének fiatalos lendületet adott a Szűcs István és Marek László vezette gitáros zenekar. Ezt követően Benkovich Ferenc tanító élménybeszámolóját hallgatták meg a jelenlévők nyúli kápláni éveiből, majd Szűcs Mihály szólt a kápolna védőszentjéről, Szent Donátról.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria