Tisztaság, szegénység, engedelmesség – A Ferences Szegénygondozó Nővérek

Oslay Oswald mély gondolkodású, kiváló szónok volt. Azok közé tartozott, akik a szavak mellett a cselekvés erejét sem becsülték le. Sőt. Amikor magyarok millióinak segítségre volt szüksége, akcióba lendült… Páhok Mária Franciska és Kroumann Mária Magdolna nővérekkel 1927-ben Egerben megalapították a Szegénygondozó Nővérek szerzetesközösséget.

Oslay Oswald célja az volt, hogy összekapcsolja az egyházi karitatív tevékenységeket és az önkéntes társadalmi mozgalmakat. Rengeteget foglalkozott az emberi élet problémáival. Az a társadalmi kihívás foglalkoztatta, hogyan lehet megoldani a szegények ügyét. Így született meg lelkében az Egri Norma vagy más néven Magyar Norma. Ahogy egy tanulmányában fogalmazott a rendalapító, az elégedetlenség szülte ezt a normát, amelyet a modern szociális jótékonyság miatt érzett.

1928-ban, amikor a gyöngyösi káptalan a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett ferences tartomány főnökévé választotta, elkezdte ennek megvalósítását.

A szociális tevékenység megújítását három szervezeti forma együttműködésében látta: a Szegényügyi Hivatal, az Adománygyűjtó Hölgybizottság és a Szegénygondozó Nővérek intézményének felállítását sürgette.

1928 novemberében az egri érsekség jóváhagyta a Ferences Szegénygondozó Nővérek kongregációját és erről tájékoztatta a Vatikánt is. 1931-ben nem választották meg újból P. Oswaldot tartományfőnöknek, hanem Szécsénybe helyezték, hogy minden energiáját a szegényügy megoldására fordíthassa.

Sokként érte a közösséget és a közéletet, hogy 1938 nyarán a ferences rend római elöljárója hivatalos indoklás nélkül felmentette Oswald atyát a Szent Ferenc-rendi Mária Szegénygondozó Nővérek Társulatának igazgatói posztjáról. Egy szerzetestársa feljegyzéséből az derült ki, hogy „sajátos elgondolásait és meglátásait kevesen értették meg, és nem egy alattvalója élt vissza bizalmával. Nagyvonalúságát egyesek úgy követték, hogy elfeledkeztek a szegénységről és az alázatról, meg az engedelmességről.”

Amíg Oswald atya dolgozhatott normája megvalósításán, a szervezést és megvalósítást a szegénygondozó nővérek végezték. Felkarolták azokat, akik leginkább a társadalmi perifériára szorultak: a koldusokat, hajléktalanokat, öregeket, nincsteleneket.

Gyalog, kerékpáron járták a falvakat, tanyákat, városokat, a cigánynegyedeket.

Akciójuk sok jóérzésű embert mozgatott meg, akik csatlakoztak hozzájuk. 1936-ra országos méretű hálózattá fejlődött a kezdeményezés. Külön figyelmet fordítottak a nővérek azokra, akik szégyellték a helyzetüket és nem mertek segítséget kérni. A bajai ház működéséről írt visszaemlékezésből kiderült, hogy sok esetben embertelen körülmények közül menekítették ki a rászorulókat. Földbe vájt barlangokból, istállókból, kriptákból emelték ki a hajlékot keresőket. Megszabadították őket a férgektől, tetvektől, poloskáktól, tiszta ruhát és ételt adtak nekik, aki beteg volt, segítették a felépülését.

A szegények nemcsak ételt, tiszta ruhát kaptak, hanem figyelmet és esélyt, hogy visszanyerjék emberi méltóságukat is.

1950-ben 42 közösségben 250 nővér segítette a rászorulókat. Ekkor azonban a kommunista államhatalom feloszlatta a szerzetesközösségeket. Új tagokat csak titokban tudtak felvenni a közösségbe, amelynek tagjai plébániákon, kórházakban, szociális otthonokban éltek tovább hivatásuknak. Többen Ausztriában telepedtek le, új közösséget alapítottak és szeretetotthonokban házigondozóként tevékenykedtek.

Magyarországon 1990 után éledt újjá a közösség. Esztergomban nyílt az első rendházuk, amely a központjuk is lett. Siófokon és Szécsényben nyílt ezután új ház. Előbbiben elsősorban a hajléktalanokat és a mélyszegénységben élőket segítik. Szécsényben súlyosan beteg, idős embereket ápolnak, gondoznak. Assisi Szent Ferenc családjának egy kis magyar ága ma is számos településen tevékenyen részt vesz a segítségnyújtásban. A nővérek hármas fogadalmát – tisztaság, szegénység, engedelmesség – jelképezi a kordára kötött három csomó.

A Szegénygondozó Nővérek közösségeit az egyszerűség, testvériség és a vidámság jellemzi. Lelkiségük középpontjában az Eucharisztia tisztelete áll.

A szécsényi Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége mindennapjairól Takács Mária Klarissza ferences szegénygondozó nővér korábban így nyilatkozott: ferences lelkiségben élik a mindennapokat. Intézményükben többnyire olyan embereket ápolnak, akik Alzheimer-kórral élnek, és már súlyos állapotban vannak. „Fontosnak tartjuk, hogy az emberi méltóságukat érezzék.

Ők azok, akik a társadalomban végképp le vannak írva. Pedig annyi szépséget tükröznek Istenből! Annyira letisztultak, a tekintetük, a mosolyuk.

Van olyan lakónk, aki gyönyörűen mosolyog, nem tud már beszélni, de mosolyog. Vagy beszélni nem tud, de egyszer csak elkezd mondani egy imát, mert az olyan mélyen rögzült benne. Vagy nem tudja, milyen nap van, de az imaórán végigimádkozza szépen a rózsafüzért, vagy azt tudja, hogy Krisztus testét veszi magához, de ha megkérdezed, van-e gyermeke, nem tudja megmondani. Nagyon nagy titok ez.”

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés keretében – Erdő Péter bíboros kérésére – alakult meg a Karitatív Bizottság. A bizottság tagjai a Katolikus Karitász, a budapesti Szent Erzsébet Karitász Központ, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Sant’Egidio Közösség, a Csak Egyet Szolgálat és a Ferences Szegénygondozó Nővérek, akik egy nagyszabású karitatív akciót szerveznek majd a NEK jegyében.

Forrás: NEK

Fotó: Ambrus Marcsi

Magyar Kurír