Tizenötmillió forint adományt gyűjtött az evangélikus egyház a közel-keleti keresztényeknek

Kitekintő – 2018. február 8., csütörtök | 9:06

Tizenötmillió forint adományt gyűjtött a Magyarországi Evangélikus Egyház a közel-keleti konfliktus áldozatai és az üldözött keresztények megsegítésére – közölte az Evangélikus Információs Szolgálat február 6-án az MTI-vel.

A 2017 adventjében gyűjtött adományokat az Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája továbbítja az Ökumenikus Segélyszervezetnek. A segélyszervezet a pénzből a Moszul melletti Basika településen nyújt segítséget a visszatelepülő keresztény családoknak házaik újjáépítésében és életük újrakezdésében.

A Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai szolgálata az Európát elérő migrációs hullám kezdete óta igyekszik – lehetőségeihez mérten – támogatni a válságövezetekből érkező, ínséget szenvedő rászorulókat. A bajor evangélikusokkal többször tárgyaltak már arról, miképpen segíthetnék elő a háború elől elmenekültek szülőföldjükre való visszatérését vagy ahhoz közel maradását.

Az Irakban állandó képviselettel működő Ökumenikus Segélyszervezet – melynek egyik alapítója az evangélikus egyház – kiemelten támogatja a térségben élő rászorulókat.

„Tesszük mindezt azért, mert úgy gondoljuk, hogy felelős keresztény ember nem lehet közömbös a közel-keleti térségben a radikális iszlám pusztítása miatt súlyosan szenvedő emberek, különösen az ottani keresztények sorsa iránt” – fogalmaz a közleményben Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2015 novemberében harmincmillió forint gyorssegélyt küldött a közel-keleti konfliktus miatt menekülttáborokban élő keresztényeknek téli szükségleteik támogatására.

A szülőföldjükön maradt közel-keleti családok megsegítésére 2016. január 24-re minden templomban országos gyűjtést hirdetett a Magyar Katolikus Egyház. Az anyagi támogatás nem csak konkrét segítséget jelentett az üldözött családok és gyermekeik számára, hanem a keresztény közösség testvéri szolidaritásának kifejeződése is volt.

A Magyar Katolikus Konferencia 2017 nyarán online adománygyűjtést is szervezett az üldözött közel-keleti keresztények javára. A gyűjtés elsődleges célja az volt, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a keresztényeknek, akiknek lehetőségük nyílik visszaköltözni korábbi lakhelyükre, támogatva lerombolt otthonaik újjáépítését, a mindennapi élet feltételeinek megteremtését. A gyűjtés során befolyt adományok összege megközelítőleg 90 millió forint. Az adományt a helyi egyházi szervezetek közreműködésével használják fel, hiszen azok jól ismerik a helyi körülményeket. (Forrás: MKPK Sajtószolgálat)

Forrás: MTI

Fotó: Theorthodoxchurch.info

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria