Több mint ötszázan nyaralnak ifjúsági táborokban a Pécsi Egyházmegyében

Hazai – 2018. július 21., szombat | 12:03

Több mint ötszáz diák nyári táborozásához járul hozzá 2018-ban a Pécsi Egyházmegye. A közösségek és hittanos csoportok az egyházmegye saját ifjúsági szálláshelyein ingyenes szállásra vagy más helyszíneken történő táborozásra kaphattak támogatást.

Az egyházmegye orfűi, magyarhertelendi és püspökszentlászlói szálláshelyén idén összesen több mint ötszáz gyermek és fiatal vesz részt nyári hittantáborban. Az egyházmegye minden területéről, a nagyobb városokból és kisebb településekről is érkeznek hittanosok a három-hét napos táborokba. A táborok között van csapatépítő, közösségfejlesztő, önismereti tábor, és van olyan is, amelynek tematikája az Eucharisztiára vagy éppen a Szentírásban megjelenő családképre épül.

Püspökszentlászlón 33, Magyarhertelenden 45, Orfűn, a Szent Márton Házban 35 fiatalt tudnak egyszerre elszállásolni. Ezeket a szállásokat a résztvevők ingyen használhatják, ugyanis minden központi plébánia két-két tábor szervezéséhez kap egyházmegyei támogatást: kérhették a fenti helyszínek díjmentes használatát vagy más táborhelyek finanszírozásához igényelhettek támogatást, egyesével legfeljebb 300 ezer forint értékben.

A kozármislenyi plébánia 26 hittanosa Tiborczné Somogyi Éva hitoktató vezetésével Orfűn töltött egy hetet júniusban. Az önismeretet középpontba állító tábor mottója a Máté evangéliumából vett idézet: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). A 3–4., valamint 6–7. osztályos gyerekek minden reggel, a zenés ébresztőt követően, tornával indították a napot. A délelőttök általában elmélkedéssel, csoportfoglalkozással teltek. A csoportok egy fa megrajzolásával ábrázolták önismereti fejlődésüket: a táborba érkezéskor a fa gyökerei adták a már ismert tulajdonságaikat; a hét során kialakuló új jellemzőik adták a fa hajtásait, és figyeltek arra is, hogy a negatív tulajdonságok közül miket tudtak lefaragni. Az eseménydús hét során a táborozók ellátogattak az abaligeti cseppkőbarlangba és az Orfűi Kemencés Udvarba is, ez utóbbi a gyerekek egyik legkedvesebb programja lett, amint az a tábor végi összegzéskor kiderült. Pécsre a Múzeumok éjszakáján utaztak, ekkor végigjárták a Pécsi Püspökség kincskereső játékát, kerámiákat díszítettek és múzeumpedagógiai foglalkozáson is részt vettek.

Püspökszentlászló a szigetvári plébánia hittanosainak adott otthont július 9. és 13. között. A három hitoktató és két felnőtt kísérő mellett több gimnazista önkéntes is segített a táboroztatásban. A gimnazistákkal együtt összesen 36 gyerek vett részt a táborban, amelynek témája a család volt. A tanító foglalkozásokon az Ószövetségtől Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóig megismertették a gyerekekkel a családokat, különösen figyelve arra, hogy az egyes családok életében a hit ereje hogyan formálta életüket. A délelőtti előadásokat kiscsoportos beszélgetések követték, padlóképet készítettek a gyerekek, akik a festői szépségű településről indulva túrákon és akadályversenyen is részt vettek.

Forrás, fotó és videó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria