Több módon is lehet csatlakozni a Katolikus Karitász nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtéséhez

Hazai – 2019. március 21., csütörtök | 16:13

Március 24. és 31. között rendezik meg idén hazánk templomaiban a „Tartós szeretet” mottóval meghirdetett nagyböjti élelmiszergyűjtést.

A Katolikus Karitász országos gyűjtése során a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetjük el felajánlásainkat. Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat munkaidőben. Budapesten kiemelt gyűjtőpont a XI. kerületben a Karinthy Frigyes út 20. szám alatti KaritászPONT adománybolt.

Az összegyűlt adományokból a segélyszervezet önkéntesei állítanak össze élelmiszercsomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak. A kisgyermekes családok esetében a csoportok édességgel, apró ajándékokkal is kiegészítik a csomagokat.

Hogyan lehet bekapcsolódni a gyűjtésbe? Bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával – liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea (akár 1 kg liszt is segítség!) –; a 1356-os adományvonal hívásával (ez hívásonként 500 forint támogatást jelent); a gyűjtés hírének terjesztésével, a Facebook-felhívás megosztásával.

Tavaly közel 200 tonna élelmiszer gyűlt össze, amiből több mint 26 ezer családnak, idős, beteg, egyedülálló embernek tudott segíteni a Katolikus Karitász.

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria