Tokió érseke szeretné megmutatni a Szentatyának Fukusimát és Hirosimát

Ferenc pápa – 2016. március 16., szerda | 9:52

Peter Takeo Okada tokiói érsek bízik abban, hogy megmutathatja Ferenc pápának a két várost. Fukusima a 2011-es szökőár és az annak következtében történt atomreaktor-katasztrófa színhelye, míg Hirosimát 1945 augusztusában amerikai atombomba-támadás sújtotta.

A KNA német katolikus hírügynökség tájékoztatása szerint a tokiói püspök elmondta, hogy a japán főpásztorok már többször meghívták Ferenc pápát, hiszen látogatása révén a helyi keresztények nagy bátorítást kapnának tőle. Eddig azonban hivatalos válasz nem érkezett a Szentszék részéről, pedig a pápa élénk érdeklődését jelzi Ázsia iránt két eddigi látogatása a kontinensen: a Fülöp-szigeteken és a Japánnal szomszédos Dél-Koreában.

Ferenc pápa egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy Japán különleges helyet foglal el a szívében. Fiatal jezsuitaként ugyanis erős vágyat érzett arra, hogy Japánba küldjék misszionáriusnak, de a tüdejével kapcsolatos egészségügyi okok miatt nem engedték meg ezt számára az elöljárói.

* * *

Fukusimában a 2011-es cunami következtében több mint 18 ezer ember vesztette életét, több mint 2 ezer embert mindmáig nem találtak meg, félmillió embert szükséglakásokba költöztettek. A cunami miatt megsérült atomreaktor sugárzása miatt 170 ezer embert evakuáltak a környékről. A japán kormány óriási erőfeszítéssel és áldozatvállalással helyrehozta a károk nagy részét, ennek ellenére a pápa morális támogatása sokat jelentene a szigetlakók számára.

A 127 millió lakosú Japánban 1,5 millió a keresztények száma. Ennek körülbelül kétötöde katolikus, ők 16 egyházmegye 800 egyházközségben élnek; míg a japán keresztények háromötöde protestáns, körülbelül hétezer templommal és imaházzal.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria