Újra áll a „Szentjánoska” Torna főterén

Külhoni – 2014. november 28., péntek | 13:32

Krisztus király vasárnapján, november 23-án leplezték le és áldották meg Nepomuki Szent János újonnan elkészült szobrát a felvidéki Tornán. A 48 éve eltávolított kőalak pontos másolatát ifjabb Király Tamás szobrász-restaurátor készítette el – tájékoztatott a falu közössége nevében Kulcsár Enikő.

Az ünnepi szentmisét követően – melynek főcelebránsa és szónoka Ferencz Károly szendrői plébános volt – a papság a jelen lévő hívekkel együtt körmenetben vonult Torna főutcájára, ahol a szoboravatási ünnepség zajlott. Nepomuki Szent János kőalakját a község újonnan megválasztott polgármestere, Oravecz Attila és Juhász Tamás vállalkozó leplezték le. Beszédet mondott Torna jelenlegi polgármestere, Molnár Pál, majd Juhász Attila plébános megáldotta a szobrot.

A plébános elmondta, hogy az esemény különösen az idősebb generációhoz tartozó tornaiak számára bír nagy jelentőséggel, akik mindmáig emlékeznek a „Szentjánoskára”. Így nevezték ugyanis egymás között a helyi lakosok Torna egyetlen köztéri szobrát, amely annyira a szívükhöz nőtt, hogy már szinte családtagnak számított. A szentet megformáló szobor két évszázadon keresztül állt a település főterén. 1966 márciusában egy közlekedési baleset miatt a kőalak ledőlt és összetört. Az akkori plébános, Tóth Alajos mindent megtett annak érdekében, hogy a „Szentjánoskát” megmentse, s az újra a település ékessége legyen. Ezt a törekvését azonban az állami szervek ellenséges hozzáállása meghiúsította. Végül két és fél évnyi keserves küzdelem után a plébánosnak sikerült elérnie, hogy a szobrot helyreállítsák. Elhelyezni viszont már csak a templomkertben lehetett 1968-ban. A szobor visszaállításával kapcsolatos kezdeményezések a bársonyos forradalmat követően is csak a vágyak szintjéig jutottak.

Az emlékmű visszahelyezése Juhász Attila plébános kezdeményezésének köszönhetően – a helyi önkormányzattal együttműködve – valósulhatott meg. A munkálatokból Juhász Tamás és Dobos Attila vállalkozók is nagy mértékben kivették a részüket.

Torna (szlovákul: Turňa nad Bodvou) Szlovákiában, Kassától 34 kilométerre délnyugatra, a Bódva jobb partján fekszik. A ma 3500 lakosú település 1881-ig az egykori Torna vármegye székhelye volt.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria