Történelmi pillanat: dél-koreai püspökök látogattak Észak-Koreába

Kitekintő – 2015. december 3., csütörtök | 18:57

Hetvenévnyi elszigeteltség után – Ferenc pápa 2014-es látogatása hatására – magas szintű katolikus egyházi küldöttség utazott az észak-koreai Phenjanba, hogy előmozdítsa a két ország közötti kiengesztelődést, és feltárja, hol élnek még az országban katolikusok.

A dél-koreai püspöki konferencia elnöke, Hyginus Kim Hídzsong vezetésével három püspök, a koreai nép kiengesztelődéséért létrehozott egyházi bizottságokat képviselő papok és a dél-koreai bencés tartományfőnök utaztak el Észak-Koreába december 1-jén. Az ott töltött négy nap alatt az észak-koreai kormány által létrehozott katolikus szövetség tagjaival és várhatóan a politikai élet képviselőivel is folytatnak megbeszéléseket.

Észak-Koreában évtizedeken keresztül nem voltak felszentelt papok, akik szentmisét mutathattak volna be, gyóntathattak volna. A mostani küldöttség egyik fontos célja éppen az, hogy feltárja, vajon ennyi év elnyomás után hol élnek még katolikus közösségek az országban. Bjun Dzsinhung, a koreai nép kiengesztelődéséért munkálkodó egyházi bizottság tagja a Vatican Insidernek elmondta, hogy a két ország különválásának idején 55 ezer megkeresztelt katolikus élt északon. Véleménye szerint – ha számításba vesszük, milyen sok év telt el azóta, és hogy az üldöztetések alatt sokan elmenekültek – néhány ezren lehetnek ma is, akik titokban megőrizték hitüket.

A dél-koreai küldöttség szeretné ismét felajánlani, hogy lelkipásztorokat küld az észak-koreai hívek szolgálatára, hogy legalább abban az épületben bemutathassanak szentmisét, amelyet az észak-koreai rezsim a nyolcvanas évek végén építtetett a katolikusok számára. Javasolják azt is, hogy az irgalmasság szentévében dél-koreai katolikus karitatív szervezetek támogassák az észak-koreai népet. Utazásuk céljai közé tartozik, hogy felmérjék, hol lehetne Phenjanban katolikus templomot építeni a polgárháború idején lerombolt katedrális helyett.

Az utazás hátterében az áll, hogy a dél-koreai katolikus egyház igyekszik egyre nagyobb szerepet vállalni a két nép közötti kiengesztelődés, a két ország esetleges újraegyesítése folyamatában, miután 2014 augusztusában Ferenc pápa dél-koreai látogatása során arról beszélt, hogy a testvéreknek ki kell békülniük egymással. A kiengesztelődést előmozdító bizottságok minden egyházmegyében aktívan működnek; püspökök, papok, szerzetesek, laikusok igyekeznek nap mint nap felébreszteni az emberek érzékenységét a téma iránt.

A koreai nép kiengesztelődéséért létrehozott püspöki bizottság elnöke, Timothy Li Unhjung a Vatican Insidernek elmondta, hogy a koreai népen mély sebeket ejtett a háború, amelyben milliószámra ölték egymást. Sokakban a sebek fájóbbak, mint a múltbeli egység iránt érzett nosztalgia, de a fiatal nemzedék képes lenne felülemelkedni az ellentéten és a jövőre koncentrálni. Timothy atya egy olyan templom káplánja, amelyet 2013-ban a határtól néhány kilométerre építettek fel. A szentmiséken az újraegyesítés ajándékáért imádkoznak, és érzékenyítő kurzusokat tartanak, amelyekre egész Dél-Koreából érkeznek csoportok.

„Először is arra van szükség, hogy beismerjük, milyen hibákat vétett a koreai nép. Aztán türelemre van szükség a kiengesztelődés folyamata során. Az újraegyesítés nem úgy mehet végbe, hogy váratlanul bekövetkezik, vagy hogy a fejlettebb ország magába olvasztja az elmaradottabbat. A kiengesztelődés csak úgy valósulhat meg, mint találkozás emberek között, akik megnyitják a szívüket egymás felé. Arra van szükség, hogy tegyünk félre minden felsőbbrendűségi érzést. Tisztelettel bánjunk egymással. Ezért az egyház fontos közvetítő szerepet tölthet be” – nyilatkozta Timothy Li Unhjung.

Hozzátette, hogy a dél-koreai politikai erők és a társadalom a sok évtizedes katonai és ideológiai szembenállás miatt nem támogatja a megbékélési folyamatot. Az állami nevelés része volt, hogy gyűlölni kell az „ellenséget”, és ez a hozzáállás egyházi körökbe is beférkőzött. Nagy a kihívás ezen a téren, de Ferenc pápa igehirdetése sokat segít – tette hozzá Timothy atya. – Fontos, hogy hidak, nem falak építésére buzdít, a találkozás kultúráját mozdítja elő a kiselejtezés kultúrájával szemben. Észak-Koreának előbb-utóbb ki kell lépnie az elszigeteltségből, és az észak-koreai egyház jelen lehet ebben a folyamatban, hogy mérsékelje a szenvedést, és előmozdítsa az emberek javát.

A koreai püspökök hetven évvel a különválás után nyilvánosan elismerték, hogy a múltban az egyházi közösségből hiányzott a megfelelő prófétai lelkület ahhoz, hogy a kiengesztelődésre buzdítson mindenkit. A jelenben viszont elöl akarnak járni az újraegyesítés útján. Ha a katolikus egyház úttörő szerepet vállal a kiengesztelődésben, ezzel más köröket is erre buzdíthat, segítheti a politikai vezetőket a döntésekben – hangsúlyozta Bjun Dzsinhung.

Forrás: Vaticaninsider.it

Fotó: English.hani.co.kr; Vatikáni Rádió

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria