Tovább bővült a kincstár – Újabb somogyországi értékeket ismertek el

Kultúra – 2020. március 24., kedd | 14:09

Régi hagyomány Somogyban, hogy Örökségünk – Somogyország Kincse kitüntető címmel ismerik el mindazon kulturális, szakrális, földrajzi, történelmi, néprajzi, művészeti és természeti értékeket, eseményeket és életműveket, amelyek kitörölhetetlenül beleíródtak a megye históriájába, szellemi-lelki hagyatékába.

Ezzel párhuzamosan a megyei értéktár döntése alapján úgynevezett Érték-díjakat is átadnak az arra érdemes „kincsőrzőknek”. 

Ebben az esztendőben a balatonszárszói költészet napi versmondó verseny érdemelte ki az Örökségünk – Somogyország Kincse címet. Ennek a rendezvénynek több évtizedes múltja van, és a József Attila nevét viselő általános iskolában rendezett döntőn Somogy legkiválóbb diákversmondói – mintegy 50-60 felső tagozatos – vesznek részt. Az Ázsóth Gyula iskolaigazgató, majd Nemes Márta magyartanárnő nevével fémjelzett, országos hírű esemény kortárs írók, költők részvételével zajlik, és egy-egy művészeti produkciónak is részesei lehetnek a gyerekek, a szülők és a pedagógusok. Az irodalmi és a művészeti nevelés, valamint a József Attila-kultusz éltetésében nagy szerepet vállal az intézmény.

A kulturális örökség szakterületi kategóriában a Mesztegnyői Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozósorozat kapta az Érték-díjat. A községben 1986 óta 80-100, határon túli és anyaországi fiatal részvételével, nyaranta szervezik meg ezt a fontos találkozót, amelynek célja a magyarság egyesítése, a közös gyökerek, a kultúra felkutatása, a hagyományok, a történelem megismertetése és az anyanyelv ápolása – tudtuk meg Kövesdiné Panyi Antóniától, a helyi értéktár bizottság elnökétől. A rendezvénysorozat életre hívásában nagy szerep jutott anyósának, Kövesdi Tibornénak, de mások is bábáskodtak a megszületésénél. Többek között Kanyar József egykori levéltár-igazgató, a Berzsenyi Irodalmi Társaság és számos szakember. Aki – akár előadóként, akár résztvevőként – töltött már el néhány napot ezen a bensőséges hangulatú Kárpát-medencei találkozón, az érzékelhette: a mesztegnyői ifjúsági találkozók nagy szerepet töltenek be a határon túli kapcsolatok kialakításában és ápolásában, a magyar kultúra és a nemzeti értékek megismerésében, anyanyelvünk fennmaradásában és megőrzésében.

Ugyancsak Érték-díjas lett az 1750-1756 között épült mesztegnyői Nepomuki Szent János-templom és kolostor.  A barokk stílusú műemlék épületegyüttes a településkép meghatározó eleme; Isten hajléka a Hunyady grófok kegyúri templomaként épült, a gróf által behívott ferences szerzetesek közreműködésével.  Dorffmeister-freskók díszítik, és különösen értékesek a barokk oltárképek. A ferencesek a kolostort csak 1788-ig lakták. Ezután uradalmi gazdasági célokra használták az épületet, majd 1872-ben a Hunyadyak a Szent Vince-rend apácáit telepítették ide. A szerzetes nővérek a település oktatási és leánynevelési feladatait látták el, de meghatározó szerepük volt a falu kulturális életében is, egészen 1945-ig. Azóta a helyi általános iskola működik az egykori kolostorban. 

A mesztegnyői rétesfesztiválon kívül még néhai Kövesdi Tiborné tevékenysége, valamint az általa alapított Honismereti Egyesület kapta meg ezt a díjat.  Sokak Gizi nénije azon pedagógusok közé tartozott, akik „a falu lámpásaiként” voltak jelen a mindennapokban, és fényük messzire ragyogott. 1961-től négy évtizeden át fogta össze a falu lakóit, hagyományőrző együttest alapított, honismereti és kézműves táborokat vezetett, erdei iskolát működtetett, és határon túli fiataloknak szervezett találkozókat. A honismereti mozgalom aktív, országosan is ismert és elismert tagja volt. Nyugdíjazása után főállású népművelőként dolgozott. A néprajzi gyűjtemény, sőt, nem túlzok, ha azt állítom, az egész falu lelke volt. 1974-től a korábban kihasználatlan egykori iskolaépületben lelt otthonra a már 1961 óta működő Honismereti Kör. Itt állították ki a több ezer darabból álló helytörténeti és néprajzi gyűjteményt. Ez ma faluházként működik, és a mellette álló, 75 személy befogadására alkalmas épület erdei iskola és tábori szálláshely.

Páll Endre életművét és hagyatékát a Gyótai Vadásztársaság terjesztette fel a díjra. Páll Endre ízig-vérig erdész és vadász szakember volt, de íróként is értékállót alkotott a magyar vadászati irodalomban. A Vaddisznó és vadászata című, három kiadást is megért könyve máig alapműnek számít. Páll szerkesztőként és társszerzőként jelentős szerepet kapott A gímszarvas és vadászata című könyvben is. Az 1960-as évek végétől sorra jelentek meg bölcs és derűs életszemléletét tükröző, lebilincselő kötetei. Olyanok, mint a Vadásztarisznya, a Legjobb vadászni, az Újra megtelt a vadásztarisznya, az Egy lövéssel kettő, a Mozaikok vadászéletemből és a Vadászszemmel Amerikában című kötetei.

Az iharosi önkormányzat a Magyar Pálos Rend Somogy megyei emlékeit javasolta a díjra, amelynek átadásán megjelent Csóka János, a rend elöljárója is.

Az egyetlen magyar alapítású férfi rendnek a 13. század második felétől több somogyi településen – Nagyszakácsiban, Kaposszerdahelyen, Pogányszentpéteren, Nagytoldipusztán, Balatonszemesen és Somogydöröcskén – volt kolostora. Sajnálatos, hogy a megye viharos történelme miatt föld feletti, kézzelfogható és látható somogyi emlékük nincs a pálos épületeknek, és a hivatalos műemlékjegyzékben sem tartják számon őket. 2014 óta azonban a Balatonszemes és Teleki közötti területen régészeti ásatásokat végeznek az egykori pálos kolostor romjainál, amely Mindszent helynéven szerepelt az oklevelekben. Horváth Győzőtől, Iharos polgármesterétől megtudtuk, hogy a település román stílusú temploma a 14. században került a pálos rend kezébe, majd a török uralom alatt megerősítették, de állagromlás miatt a 19. században le kellett bontani. 2009 és 2013 között feltárták a templom alapfalait, és arra törekszenek, hogy mielőbb bemutathassák a nagyközönségnek. A pálos rendhez köthető települések egyébként évente rendezik meg találkozójukat; tavaly Iharos adott otthont a Pálos Települések VIII. Találkozójának.

Ugyancsak Érték-díjas lett a Somogy megye múltjából címmel futó levéltári évkönyvsorozat, amelynek ötletgazdája a somogyi levéltár egykori igazgatója, az Állami-díjas Kanyar József volt. Az 1970-ben alapított sorozat ez idáig 44 kötetet számlál, melyekben Somogy megye történetéről, kulturális sokszínűségéről és fontos személyekről jelentek meg tanulmányok. Az évkönyvsorozatban a politika- és művelődéstörténeti írások mellett néprajzi, had- és agrártörténeti munkák is szerepeltek. Polgár Tamás levéltár-igazgató állítja: az évkönyv-sorozat a megyetörténet páratlan információ- és tudásbázisa, amely számtalan neves történész, helytörténész, helytörténeti kutató, levéltáros, muzeológus, irodalomtörténész és író publikációiból állt össze. A sorozat nem lezárt, hiszen évről évre újabb írásokkal gazdagodik.  Az évkönyvek internetes felületen is olvashatók.

Hanzel Csanád László tojáspatkoló munkássága mellett Tóth Mihály népi iparművész életművét is elismerték. Tóth Mihálynétól, Tóth Mihály menyétől megtudtuk: a pásztor felmenőkkel büszkélkedő és kenyerét juhászként kereső apósa kezdetben az állatgondozás mellett művelte a faragást. 1950-től a Népművészeti és Háziipari Vállalatnak volt a bedolgozója, később főállású fafaragó lett. Már 1954-ben Népi Iparművész címet kapott, 1958-ban pedig a Népművészet Mestere címmel jutalmazták. Faragóművészetét kiváló technikai tudás jellemzi a fafaragásban, a karcolozásban és a csontfaragásban egyaránt. A mintakészletét a hagyományos dunántúli és somogyi pásztormotívumok alkották, amelyeket a saját stílusára formált. A sokoldalú fafaragó a muzeológusok által kedvelt adatközlő is volt, mivel betyár felmenővel rendelkezett. Munkáit a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban és a budapesti Néprajzi Múzeumban őrzik. 

Érzékelhető, milyen szerteágazó területek becses kincsei kerültek a Somogyi Értéktárba. Azért, mert vannak, akik büszkén őrzik, ápolják, gazdagítják és népszerűsítik eleink örökségét. Ők is lámpások, akik nem hagyják, hogy a feledés homályába vesszen a közös kincs. Igaz, ehhez folyamatosan ébresztgetni kell a lelkiismeretet. Ez pedig mindannyiunk szép és szent kötelessége.

Fotó: Kovács Tibor

Lőrincz Sándor

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. március 15-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria