Tudomány, Isten és a házibor – Nem csak a katolikusoké az eucharisztikus kongresszus

Nézőpont – 2019. november 10., vasárnap | 19:00

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) titkársága Öku-man elnevezésű kezdeményezése jegyében más felekezetű szerzők Eucharisztiáról, közösségről, valamint a kongresszusról írt gondolatait osztja meg a NEK honlapján. A sorozat ötödik részét adjuk közre.

A felekezeti kereteken felül álló, Jézust a középpontba állító közös gondolkodás és cselekvés mellett ökumenéről beszélhetünk akkor is, amikor a hitünk vállalása, Isten megvallása miatt próbálnak negatív színben feltüntetni, kigúnyolni minket. Az egyik hírportál tudományos témájú cikke alatti hozzászólásokban a napokban is tetten érhettem ezt a jelenséget, amikor többek között olyan kinyilatkoztatásokat olvastam, mint: „Az Istenben való hitnek semmi alapja”; vagy: „A vallás a legkártékonyabb dolog a világon”.

A lét (értelme) a tét

A hívő embernek számolnia kell vele, hogy egy-egy vitában a tudományra hivatkozva megpróbálják nevetségessé tenni. Pedig, napjaink egyik legnagyobb tévedése az Isten vs. tudomány ellentétpár, ami csírájában fojtja el annak lehetőségét, hogy a létező legszélesebb spektrumban gondolkodjunk, beszélgessünk a világunkról, annak keletkezéséről, működéséről – végső lényegét tekintve: az életünkről.

A hitünket fölényes megvetéssel kommentáló megnyilvánulásokat nem érdemes magunkra venni, mert az ateizmus, annak is kategorikusan, „kerekperec márpedig nincs” típusú istentagadó változata nem más, mint megmosolyogtató gőg. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy ha hitünket s a vele járó felelősséget komolyan vesszük, akkor az örömhírből, amit Jézus megváltó szeretete, Isten létezése jelent, nem rekeszthetünk ki senkit. Még a legkeményebb atesitákat sem, sőt, különösen őket nem! Azokkal, akik Isten létezését a tudományra hivatkozva vonják kétségbe, érdemes a logika segítségével beindítani egy jó kis beszélgetést.

Ha például valaki megfellebezhetetlenül kijelenti, hogy Isten nincs, az közvetve azt is állítja magáról, hogy mindent, de tényleg mindent tud a világról. Nem 78, nem 86 vagy 99 százalékban, hanem 100 százalékban. Mindent! Csakhogy ilyenkor adja magát a kérdés: ha van valaki, aki mindent tud, akkor miért élnek még tudósok a világon, akik a világ létezését akarják megfejteni? Merthogy például a Wikipédia vonatkozó szócikke szerint: „A tudomány a bennünket körülvevő világ megismerésére irányuló tevékenység és az ezen tevékenység során szerzett igazolt (tesztelt vagy bizonyított) ismeretek gondolati rendszere.”

Darwin és Isten

A fentiekből egyenesen és logikusan következik, hogy a tudomány nem lehet Isten létezésének cáfolata. Sőt, még az is tévhit, hogy az evolúciós elmélet atyja, Charles Darwin tagadta volna Istent. Bár sokan nehezen emésztik meg, hogy Darwin a Westminster-apátságban nyugszik, a tény az, hogy élete végén azt mondta: „Bár a hitem néha igencsak megingott, soha nem voltam ateista abban az értelemben, hogy tagadtam volna Isten létezését. Úgy érzem, ez a téma túlságosan mély az emberi értelem számára. Egy kutya sem képes Newton elméjén töprengeni.”

Mi viszont töprenghetünk, sőt, értelmünkkel kapott felelősségünk, hogy töprengjünk is a saját létezésünkön. A létezésnek vannak különböző formái. Például: az a tárgy – számítógép monitora, laptop, okostelefon, táblagép, újság – amin ezt a cikket olvasod, nyilvánvalóan létezik, hiszen meg tudod fogni. De létezik a felhő is, mert bár megfogni nem tudom, de a szemeimmel látom.

Az Istenre hangolt érzékszerv

Aztán ott van az, amit sem megfogni nem tudunk, sem nem látunk, nem is hallunk, mégis érezzük, hogy van. És az érezzük szó ebben az esetben nem a megérzést jelenti, hanem az érzékelést. Ugyanis a lelkünk egy érzékszerv. Ugyanúgy, ahogyan a szemünk, amivel látunk, a fülünk, amivel hallunk, a lelkünk is érzékszerv, amivel érzünk, amivel tapasztalunk. A lélek képes felfogni, dekódolni, könnyekké, elszoruló mellkassá, torokban kialakuló gombóccá alakítani Istent.

Amikor egy zenétől, egy daltól meghatódunk, elérzékenyülünk, akkor a szerző közvetítésével kapjuk meg azt az Istentől származó érzést, amit a szerző kotta és dalszöveg formájában megalkotott. Ugyanez történhet egy festményt nézve, de még egy finom ételt fogyasztva is. Bármilyen furcsán is hangzik, Isten nagyszerűségének egyszerűségébe ez is belefér, amire (és persze ez másra is igaz) azt mondjuk: beletette a szívét és a lelkét.

Ez a közhelyszerű kifejezés valójában gyönyörű és fontos tartalmat hordoz! Amikor például vendégségben jól érezzük magunkat, amikor körbevesz egy pozitív hangulat, amikor jól esik minden korty, minden falat, amikor a házigazda által eléd tett ételt nem csak az ízlelőbimbóid által érzékeled is, hanem veszed azt a rezgést, a szeretetet, amivel ő azt elkészítette.

Sőt! A lelkem mint érzékszerv még a fizikai érzékelésemet is képes becsapni. Többször kaptam olyan házibort ajándékba, amilyet a boltban biztosan nem vennék meg, mivel azonban tudom, érzem, hogy a barát, rokon, ismerős azt szeretettel adta, ez a szeretet a mérsékelten ízletes kortyokat is megszépíti.

Kérjünk, keressünk, zörgessünk!

Mindenkiben ott van ez a láthatatlan, de hatalmas erő, a bennünk élő Isten: a szeretet. Csak a lelkünk mint érzékszerv nem nyílik ki olyan automatikusan, mint ahogyan a csecsemőnek kinyílik a szeme és rácsodálkozik a világra. Pedig a lehetőség a legnagyobb erejű rácsodálkozásra, Isten gondoskodásának megtapasztalására, Jézus szeretetére mindenkinek adott. Nem kell ezt túlbonyolítani, ehhez kaptuk meg a szabad akaratot, a választás lehetőségét. Mert csak kérnünk kell, és adatik, keresnünk kell, és találunk, ha pedig zörgetünk, megnyittatik nekünk.

Ha pedig alkalmunk nyílik rá, hogy a hitünket mások, így a kétkedők, akár a gúnyolódók irányába megvalljuk, akkor ne féljünk ezt tenni, inkább vegyük magunkra, amit Jézus mondott a tanítványainak, és legyünk okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.

Tekintsük a hívő ember felelősségének, hogy türelemmel, szeretettel, megértéssel, s egyben a számunkra elérhető információkkal felvértezve adjunk képet arról, hogy milyen a 21. századi keresztény ember. Például jelképesen ültessük le nyugodtan a vita asztalához Robert Jastrow asztrofizikust, a NASA tudósát, aki Isten és a csillagászok című művében így fogalmaz: „Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a tudomány sosem lesz képes fellebbenteni a fátylat a teremtés misztériumáról. Egy tudós számára, aki a gondolkodás és az érvelés hatalmába vetett hitben élte le az életét, ez a történet úgy végződik, akár egy rémálom. Legyőztük a tudatlanság hegyét, már éppen a legmagasabb csúcs felé törünk, felkapaszkodnánk a legmagasabb sziklára, amikor megpillantunk egy csapat teológust, akik már évszázadok óta ott ülnek a csúcson.”

M.T.

Forrás: NEK Titkárság

Fotó: Pixabay.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria