Tükrözzük vissza Isten örömét! – Beszélgetés László Viktorral, az „Ez az a nap!” főszervezőjével

Nézőpont – 2018. május 18., péntek | 19:58

Az Ez az a nap! keresztény kulturális szervezőiroda „Az út” címmel tart 24 órás zenei dicsőítést június 2-án a Budapest Sportarénában. László Viktorral, az iroda alapító főszervezőjével beszélgettünk.

– A zenei dicsőítés ez évi mottójául Jézus szavait választották: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Ez a kereszténység egyik alapvető igazsága…

– A 2015-ös zenei dicsőítésen a szomjúság volt a mottónk középpontjában; föltettük a kérdést, hogy szomjas vagy-e, és az volt rá a válasz: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé” (Jn 4,14). 2016-ban a szél volt a témánk: „A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született” (Jn 3,8–9). 2017-ben pedig a tűz, a Gyújts tüzet bennem mottóval arra utaltunk, hogy Lukács evangéliumában Jézus azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön, mennyire szeretném, ha már fellobbanna” (Lk 12,49–53). Most pedig úgy határoztunk, hogy a következő három év témája az út, az igazság és az élet kell hogy legyen. Minden évben szeretnénk tematikailag kiemelni egy-egy bibliai igazságot, hogy az kreatívan, zenében, szóban, filmekben, gondolatokban ezen a zenei dicsőítésen valamilyen formában visszatükrözze Jézusnak az útra való rámutatását.

– Lelki felkészülés is ez a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra?

– Nincs ilyen összefüggés. Az „Ez az a nap!” 1998-ban alakult meg, az első nagyobb rendezvényünket 2000-ben tartottuk. A zenei dicsőítésünk nem feltétlenül erről szól, de az nyilvánvaló, hogy 2020 olyan éve lesz Magyarországnak, amikor különösen középpontban lesznek olyan fogalmak, mint a hit és a remény. Szeretnénk, ha a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében sok emberhez eljutna, hogy Jézus Krisztus az élet ura, mindenki személyes Megváltója, az Élő Ige, aki megelevenedik a Szentírásban és a hétköznapjainkban.

– Az út mit jelent ebben az összefüggésben?

– Jézus önmagáról állítja: „Én vagyok az út….” Ha nem is tesszük hozzá, hogy „igazság és élet…”, akkor is egyértelmű, hogy az általa hirdetett tanításokat kell követnünk, megvalósítanunk a mindennapi életünkben. Úgy kell járnunk ezen az úton, mintha maga Jézus menne rajta végig; próbáljunk meg minél jobban hasonlítani hozzá. Természetesen ez a legnehezebb kihívás egy keresztény ember számára, hogy hasonlítson Jézusra, hiszen ezzel az isteni személlyel akarunk valahol mélyen azonosulni, ami csak nagyon hosszú és rögös úton érhető el. Ifjú hívőként a nagy megtérésem utáni lelkesedéssel próbáltam eljuttatni az emberekhez az evangéliumot. Huszonöt évnyi keresztény útjárás után vannak dolgok, amiket már másképp gondolok, egy dologban viszont változatlan a véleményem: a kereszténység akkor működik, ha annak tanítását teljes szívvel és lélekkel próbáljuk átélni, de ha nem tudjuk ezt a hétköznapokban gyakorlattá tenni, akkor csak külsődleges vallásos cselekedetté válik a hit. Talán a legfontosabb üzenet az, hogy Isten nem azt kívánja tőlünk, hogy a törvényt tartsuk be, hanem azt, hogy az egész életünkkel próbáljuk tükrözni Őt.

– Ez a Szent Pál-i „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20) életállapot?

– Igen, pontosan erről van szó. Lesznek ezen az úton göröngyös, köves részek, csapdák, szakadékok, földrengések. Mindez együtt jár a vándorlásunkkal, főleg akkor, ha arra törekszünk, hogy mentsük meg a rossztól az embereket, és hívjuk őket a jó irányba – akkor biztos, hogy nemcsak szél, hanem ellenszél is lesz. Ezzel szembe kell néznünk.

– Miért utasítja el az emberiség jelentős része Jézus Krisztust, a keresztény tanítást?

– Nagyon sok ember elsősorban a korlátokat látja a keresztény hitben, ezért nem is akarnak megismerkedni a pozitív oldalaival; sémákból, sztereotípiákból, esetleg negatív tapasztalatokból építik fel a véleményüket. Rengeteg a rossz berögződés. Hosszú évekkel ezelőtt még a West End tetőteraszán tartottuk a rendezvényeinket, a Városmisszió keretében, majd folytattuk az „Ez a nap!”-pal. Egyik alkalommal odajött hozzám egy fiatal hölgy, kezében két bevásárlótáskával, és azt mondta: ő eddig azt tapasztalta, hogy a keresztények szomorúak, magukba fordulók, önmagukat ostorozzák, alig hiszi el, hogy a kereszténységnek van egy ilyen vidám oldala is. Honnan szereztük ezeket a jókedvű, boldogan éneklő zenekarokat, a derűt, reményt sugárzó színpadi megszólalókat? Elmondtam a hölgynek, hogy mindez visszatükrözi Istennek a szeretetét, mi pedig szeretnénk, hogy minél többen váljanak ennek részeivé. Néhány perc múlva ez a hölgy is lelkesen tapsolt, nevetett. Örülnénk, ha a keresztény hit jó értelemben ragályos lenne. Rengeteg szomorúság, betegség, depresszió kínozza az embereket, mi, magyarok hajlamosak vagyunk a borúlátásra, ami magyarázható a történelmi veszteségeinkkel is, de a személyes hitéletünkben el kell jutnunk odáig, hogy visszatükrözzük Isten örömét, szeretetét. A Bibliában, Szofoniás könyvében olvashatjuk, hogy Isten nagy örömmel vigadozik fölöttünk.

– Az „Ez az a nap!” egynapos rendezvény. A megjelentek bizonyára feltöltődnek lelkileg, de vajon mennyire hat az ott átélt élmény a gondokkal teli hétköznapok szürkeségében?

– Örömteli, hogy rengeteg a személyes bizonyságtétel. Talán elegendő, ha megemlítek egy középiskolás fiút, aki elmesélte: vidéken él, ott is jár iskolába, az osztálytársai ellenségesek a hittel, a vallással szemben. Gúnyolják, csúfolják amiatt, amit hisz és képvisel, hogy nem vesz részt azokban a bulikban, amik megengedhetetlenek egy elkötelezett keresztény fiatal számára. Ezért rosszul érzi magát közöttük. Amikor viszont eljön egy „Ez az a nap!”-ra, azt látja, hogy nem egyedül van, nem kisebbségben, hanem tízezer emberrel együtt, akik összetartanak, odafordulnak egymáshoz, és az itt szerzett élmény egy évre bátorságot, erőt ad neki, hogy kitartson a hitében az ellenséges, gúnyolódó környezet ellenére is. Ismert a mondás, hogy egy jó dologból egy perc is elég néha, megváltoztathatja az ember életét, ehhez képest az „Ez az a nap!”-on hatórás a zenei program, ami bőven elegendő ahhoz, hogy csodát tegyen, változást hozzon valakinek az életében.

– A rendezvény ökumenikus jellegű, ami megmutatkozik a fellépő zenekarok névsorában is. Kik dicsőítenek az idén?

– Fantasztikus zenekarok működnek a keresztény evangelizációs zene területén, akik Isten dicsőségét képviselik a zenéjükkel és a saját életükkel is. A magyar zenészek közül állandó fellépőnek számít Csiszér László, Pintér Béla, Prazsák László, itt lesz Dobner Illés, aki ugyancsak régi motorosnak számít. Ő Angliában él, onnan jön haza. Az előadók között lesz az X-faktor győztes Oláh Gergő is, aki nemcsak énekelni tud, de az életét rábízza Jézusra, és ezt el fogja mondani dalban és szóban is. Itt lesz velünk Balogh Mihály, a Pünkösdi Zenei Misszió, a Hidden Kingdom nevű, fantasztikus szimfonikus zenekar, Eddy, aki egy fiatal rapper srác. A külföldiek közül eljön hozzánk David Crowder amerikai contry-rockzenész, Angliából pedig a Worship Central.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy a dicsőítés több mint zene. Miként kell ezt érteni?

– A zenének általában az a célja, hogy az emberek jobban érezzék magukat, kapjanak egy impulzust, boldogabbak legyenek. A dicsőítés viszont Istennek szól, ezért az iránya teljesen más, nem horizontális, hanem vertikális. Ránk ez úgy hat, hogy megjár közben egy másik irányt is, és háromszögben tér vissza hozzánk. A Bibliában írva van, hogy Isten Izrael dicséretei között lakik. Izrael maga az Egyház, Isten ott lakik közöttünk, és Istennek ez a végtelen jósága és szeretete másképp tér vissza; mint a magvető példázatában: elszórjuk a magot, és kikel. A zenei koncerteken a dicséreteket mindig annak adják, akinek a nevét hatalmas betűkkel írják ki a plakátra, sztárként ünneplik, hódolnak előtte, így is búcsúznak el tőle. A mi zenei dicsőítésünkön viszont az élő Jézus Krisztust imádjuk és dicsőítjük, a zenészek ebben az értelemben ugyanolyan testvérek és Isten szolgái, mint a többiek, akkor is, ha sokan ismerik őket, milliós YouTube-os ismertségük van. Ugyanolyan közvetlenül, természetesen viselkednek, mint mások.

– Lehet azt mondani, hogy az „Ez a nap!” egyfajta missziós cselekedet?

– Mindenképpen az, hiszen nagyon furcsa az, amikor a zenét csak zenének kezeljük, míg a szót meg a prédikációt kiemeljük. Itt viszont ugyanúgy, az Istennek az Igéje, a Biblia van elmondva szóban, annyi különbséggel, hogy az előadók rímekben teszik ezt, illetve a megszületett dalok hangszerelve vannak, a szövegek, prédikációk pedig színpadra vannak alkalmazva. A hidetéseinkben hangoztatjuk is, hogy harminc-negyven prédikáció hangzik el, csak van, ahol dob is lesz, van, ahol hárfa, hegedű, máshol pedig szimfonikus rész is csatlakozik hozzá.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria