Felszentelték a plébánia új épületét és letették a tanulmányi ház alapkövét Tusnádfürdőn

Külhoni – 2018. március 20., kedd | 9:44

A székelyföldi Tusnádfürdőn március 18-án a vasárnapi mise után felszentelték a helyi plébánia új épületét és letették a Szent Anna tanulmányi ház alapkövét.

A helyi római katolikus egyházközség magyar állami támogatással vásárolt meg és alakított át plébániává egy korábbi banképületet, a Szent Anna tanulmányi házat pedig a lebontott régi plébániája helyén kívánja felépíteni.

Ünnepi köszöntőjében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára példaértékűnek tartotta, hogy a tusnádfürdőiek a Ceauşescu-diktatúra idején képesek voltak római katolikus templomot építeni. „A rombolásra Önök építéssel, a reményvesztettségre hittel válaszoltak” – fogalmazott az államtitkár.

A tusnádfürdői plébánia új épületét és a Szent Anna tanulmányi ház alapkövét Tamás József, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke áldotta meg.

Forrás: MTI

Fotó: Székelyhon.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria