Udvardy György kinevezett veszprémi érsek: Szükségünk van mások segítségére, támogatására

Nézőpont – 2019. augusztus 18., vasárnap | 19:00

Ferenc pápa 2019. július 12-én Udvardy György pécsi megyéspüspököt a Veszprémi Főegyházmegye érsekévé és később a Pécsi Egyházmegye apostoli adminisztrátorává nevezte ki. Az érseki beiktatására 2019. augusztus 31-én, szombaton, 10 órakor kerül sor a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban. A kinevezett érseket kérdeztük.

– Hogyan fogadta a kinevezés hírét? 

– Készséges akarattal, hiszen a Szentatya döntéseiben Krisztus akaratát látom. Az Isten akarata pedig jó, hiszen az Isten jó. A készség azt jelenti, hogy az ember belesimuljon ebbe az isteni akaratba. Az elmúlt évek tapasztalatai, a püspöki létből adódó hatások értékelése során megbizonyosodtam abban, hogy a Fiú magatartását kell szem előtt tartani. Ő nem egy funkció ellátására hívott meg, hanem a személyével való egyesülésre és a lelkületével való azonosulásra. Általa nem csak megismerjük az Atyát, hanem bevon bennünket az Atyával való kapcsolatába. A készséges lelkület tehát nem egy morális megközelítést jelent, hanem a krisztusi lelkület elfogadását, megvalósítását.

– Kik a példaképei főpásztori munkájában? 

– A nagy szentek közül említeném Szent Ignácot, aki a döntés fontosságára tanított meg. A 19. század kultúraépítő püspökeinek, szónokainak az életét ugyanúgy igyekszem tanulmányozni, mint azoknak a főpásztoroknak a munkáját, akik a szegények között szolgáltak. Az isteni Igéről szóló szinóduson mondta egy püspöktársam, hogy ő minden prédikációja előtt megtanulja az evangéliumot, így szeretne teljes mértékben az Ige közvetítője lenni. Ez is nagy inspirációt jelent. De sokat lehet tanulni a hívek közösségétől is. Amikor Pécsre kerültem, felnőtt férfiak egy csoportja odajött hozzám, és arra kért: „püspök úr, tanítson bennünket”. Annál jobbat nem lehet elképzelni, mint amikor egy püspöktől azt kérik, ami a feladata. De meg kell említenem püspöki elődeimet is, így Mindszenty Józsefet – aki Püspökszentlászlón volt háziőrízetben – vagy boldog Meszlényi Zoltánt. A veszprémi főegyházmegye püspökei a vallási küzdelmek idején éppúgy megállták a helyüket, mint a 20. század üldöztetései során.

– Sokan talán nem tudják, hogy mit jelent pontosan az érseki cím.

– Magyarországon négy érsekség van, melyekhez az érsekin kívül még két másik egyházmegye tartozik. Az érseki szolgálat egyrészt jogi jellegű: pontosan meghatározott esetekben segítői vagy cselekvési kötelezettsége van a másik két egyházmegye püspöke vagy papjai felé. Bizonyos döntéseket csak az érseki tartományon belül lehet meghozni. Ugyanakkor a történelmi múlt jelentősége mellett ez egy pasztorális egységet is jelent. Veszprém 1993-ban emelkedett érseki rangra, mégis a Szent István által alapított egyházmegyék közé tartozik és hosszú időn keresztül volt a Dunántúl meghatározó egyházmegyéje. 

– Püspöki jelmondata „Jézus Krisztus az Úr”. Változni fog ez az érseki kinevezéssel?

– Nem. Segédpüspökké szentelésem előtt sokat gondolkoztam azon, hogy mi is történik velem és velünk. Egyre biztosabb lettem abban, hogy nincs más esélye az embernek, mint Jézus Krisztus, aki Úr és Messiás és így testvérünk is. Ezért esett a választásom a Filipieknek írt levél záró sorára. Most azon szoktam töprengeni, hogy vajon mi lehet a Veszprémi Egyházmegye sajátos karaktere. Miért irányított ide a Szentlélek, mit kell nekem felfedeznem? Papi jelmondatomon – „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” – is sokat elmélkedem. Az engedelmesség manapság inkább úgy merül fel, hogy az ember végrehajtja a hatalommal rendelkező utasítását. A Katolikus Egyházban ez a kölcsönös ismereten, szereteten, szolgálaton és a karizmák rendjén alapul. Beiktatásommal engedelmes lelkülettel kell az egyházmegye papjai, hívei felé fordulnom.

– Milyen tervei vannak, mivel fogja kezdeni érseki szolgálatát?

– Először is alaposan meg kell ismernem az egyházmegyét, a papságot, a diakónusokat, a szerzeteseket, a világi munkatársakat, valamint a közösségeket. Nem funkcionális értelemben, amikor csak arra vagyok kíváncsi, ki mire használható. Pál apostol írja a második korintusi levél ötödik fejezetében, hogy aki hisz Jézus Krisztus feltámadásában, már nem tekinthet másokra pusztán emberi szempontok szerint. Ennek is a Krisztus-ismeretben kell gyökereznie.

– A magyar Egyháznak az utóbbi évtizedekben azzal kell szembesülnie, hogy egyre kevesebben vállalják a papi szolgálatot. Ön hogyan látja ezt a problémát?

– Az adatok kétség kívül azt mutatják, hogy nagy mértékben csökkent a papok száma. Nem mindegy, hogy valahol meg tudják-e ünnepelni vasárnap a szentmisét. Az sem mellékes, hogy a pap ott lakik-e az adott település hívei között. A pap jelenléte valami módon az isteni jelenlétet hordozza magában. Elsősorban arra kell összpontosítanunk, hogy hogyan lehet felszítani az evangelizálás tüzét, lelkületét. Ebben a közösségekre, a világi hívekre is támaszkodnunk kell. Vagyis a paphiány fokozott evangelizálásra hív bennünket.

A nehézséget az elköteleződés általános hiányában látom. Sokan nem szívesen szembesülnek az élet radikalitásával – azzal, hogy egy döntés, egy áldozat meghozatala vagy elfogadása hatással van a jövő nemzedékére is. Mintha feleslegessé vált volna a remény. XVI. Benedek pápa hívta fel a figyelmet arra, hogy a rövid távú célok leszűkítik az emberi reményt. Mintha meg lehetne úszni az életet.

– Ön sok tekintetben támaszkodott a világi hívek szolgálatára. Miért tartja ezt fontosnak? 

– A püspök feladata az is, hogy kutassa a karizmákat, és ha felismerte, akkor ennek megfelelően hozza meg a döntéseit. A Szentlélek Úristen sok karizmával ajándékozott meg bennünket – a tanítással, a szegényekkel való törődéssel. Nem mindegy, hogy egy döntést a kényszer, esetleg egy szűkebb érdek miatt hozunk meg. A paphiánynál maradva, nagy hibát követnénk el, ha a karizmákra a paphiány megoldásaként tekintenénk. A krisztusi egyházképből kell kiindulnunk, hiszen a karizmák a keresztségben és a hivatások szentségeiben tárulnak fel.

– Júniusban két nős diakónust szentelt a pécsi egyházmegye szolgálatára. Miért fontos az ő feladatuk és miben számít a munkájukra?

– Az állandó diakonátus az Egyház ajándékai közé tartozik. Sokan kérdezik, hogy mi erről a véleményem, de szerintem itt inkább az a fontos, hogy felkutassuk azokat a férfiakat, akik készek az elköteleződésre. A püspöknek nem az a dolga, hogy véleményezze a karizmákat, hanem segítenie kell azok kibontakozását. A diakónus a liturgiában is sok feladatot lát el, de legalább annyira fontos a szentmisén kívüli szolgálata. Foglalkozhat a katekumenekkel, vezethet katolikus oktatási intézményt, részt vállalhat egy speciális terület lelkipásztori ellátásában is. Ám a diakónus semmiképpen nem lehet pappótlék. 

– Ön nyolc éve vezeti a Pécsi Egyházmegyét. Ez idő alatt sok minden változott. Milyen érzésekkel búcsúzik az egyházmegyétől?

– Nagyon sok ajándékot kaptam a munkatársaimtól, hálás vagyok azért, hogy paptestvéreimmel együtt növekedhettem. Oktatási intézményeink hatékonyan tudtak működni. A világi hatóságokkal is jó kapcsolatot sikerült kialakítani. Az Egyház társadalmi tanításában sokszor beszélünk a közjóról. Örülök annak, hogy szolgálatom idején mindenki a köz javát kereste. Külön kiemelném, hogy Pécsre kerülve két erőforrást is felfedezhettem, megújíthattam: az ősi máriagyűdi kegyhelyet és a bátai Szent Vér kegyhelyet. Utóbbi a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve kiemelt jelentőséggel bír. Remélem, hogy ezek hosszabb távon is segítséget nyújtanak majd a zarándokoknak a lelki feltöltődéshez. Sok minden változott persze csendben, hírverés nélkül is. E mellett hálát kell adnom a küzdelmekért is.

– A Veszprémi főegyházmegye pár éve indította el a Vatikánban Bódi Magdi boldoggáavatási eljárását.  Az érsekségben elődei között találjuk Mindszenty Józsefet. Miben lehetnek ők példaképek a ma embere számára? Miért fontosak ma is a boldoggá avatások hazánkban?

– Sokszor úgy gondoljuk, hogy munkánkhoz elég a magunk ereje, kitartása. Legtöbbször azonban kiderül, hogy szükségünk van mások segítségére, támogatására is. A keresztényüldözés idején mondták: testvéreink addig állnak, amíg mi állunk, de elbuknak, ha mi elbukunk. A példa nagy erőt adhat. Így tekintek a magyarországi boldoggá avatásokra is. Még inkább örülök, ha egy egyházmegyében olyasvalakire tekinthetünk fel, akiket ismerhettünk. Gondoljunk például arra, hogy Brenner János boldoggá avatásánál a testvére vihette az ereklyéjét. Milyen jó volt ezt látni! Itt Pécsen is találkoztunk olyan emberekkel – többek között Mádl Dalma asszonnyal –, akik őt ismerték. Fontos, hogy a szentek testvéreink legyenek. Nagy öröm, hogy Mindszenty József esetében befogadták a boldoggá avatási dokumentumokat. Feladatomnak tartom, hogy ezt az ügyet támogassam.

– Közeleg Szent István napja. Hogyan lehetünk jó katolikusok és jó magyarok 2019-ben?

– Engem mindig megrendít az augusztus 20-i evangélium. Ha valakit megkérdezünk, hogy mi a jobb – a sziklára, vagy a homokra építeni, mindenki rávágná, hogy természetesen a sziklára. A nagy kérdés azonban az, hogy mi ez a szikla? Számunkra egyértelmű, hogy Jézus Krisztus személye és tanítása. Az Úristen nem kérdezett meg bennünket arról, hogy hova szülessünk. Ennek ellenére fontos, hogy elfogadjuk az ajándékait. Egy kultúrához tartozni többet jelent annál, hogy ismerjük az ételeit vagy a szokásait. Egy adott nyelv és hagyomány megbecsülése, a rengeteg személyes példa befolyásolja istenismeretünket is. Kultúránk ma is sokat adhat a vallásosságunk megéléséhez, tudva azt, hogy mások más módon közelítenek ugyanahhoz. Az is feladatunk, hogy magyarként és keresztényként segítsük az utánunk jövőket abban, hogy mindezt megismerhessék, felfedezhessék. Ezért is jó egy olyan szent királyra emlékezni, aki tudta, hogy kicsoda Krisztus, aki értékelte a más nyelvet beszélőt, és aki számára nem volt kérdés, hogy Krisztusra kell építeni.

– Mit kérne az olvasóktól?

– Törekedjenek Isten megismerésére. De ne csupán életük eseményeiből kiindulva következtessenek arra, hogy milyen az Isten, mert ha megismerem Krisztust, akkor bárhogyan is alakul az életem, gazdagítani fogja az istenismeretemet is.

Fontos a tanítványi lelkület. Jézus, követői kérésére tanította meg nekik a Miatyánkot. A készséghez szükség van egyfajta szabadságra is – önmagamtól, szokásaimtól, rögzült gyakorlataimtól. Ahhoz pedig, hogy áldozatot tudjak hozni azért, amit fontosnak tartok, bátorságra van szükség. Ezt kérem a magyar Egyházért az olvasóktól.

Fotó: Merényi Zita; Loósz Róbert 

Lejegyezte: Baranyai Béla

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2019. augusztus 18-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria