Udvardy György megköszönte Ferenc pápának veszprémi érsekké való kinevezését

Ferenc pápa – 2019. október 23., szerda | 20:53

Október 23-án, az általános audiencia végén gyűrűcsókra járult a pápa elé Udvardy György érsek. Megköszönte a Szentatyának a bizalmat, amellyel rábízta a Veszprémi Főegyházmegye vezetését, illetve tolmácsolta neki a papok és a hívek imáit.

A rövid találkozóról a veszprémi érsek így nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak: „A részegyházak kapcsolódása a központhoz nagyon fontos, a pápa személyében Krisztussal találkozunk. Egymásra hat a világegyház sok, különféle valósága, egymás kincseiből kölcsönösen gazdagodhatunk.”

Udvardy György az interjúban a pápával való találkozás mellett arról is beszélt, hogy az érsekség papsága és a hívek részéről  szeretetteljes fogadtatást tapasztalt. Ebben – mint mondta – szerepe van annak a szeretetnek, amit a főegyházmegye korábbi főpásztora, a nyugalmazott Márfi Gyula érsek iránt táplált. 

1956-hoz kapcsolódó családi emlékeit is megosztotta a hallgatókkal a főpásztor. A hallgatás, a félbehagyott mondatok, jelentőségteljes pillantások kora volt ez. Szülei, már házasként a szabadságharc leverése után elindultak nyugatra, de Győrnél úgy döntöttek, hogy mégsem hagyják el Magyarországot. Ez meghatározta a család későbbi sorsát is. Pécsi apostoli kormányzóként Udvardy érsek másik kapcsolódási pontja a hatvanhárom évvel ezelőtti eseményekhez, hogy Mindszenty bíborost a börtönből való szabadulása után Püspökszentlászlón tartották házi őrizetben.

„Az üldözött egyház, Isten szava, amellyel menekülni kényszerülnek a keresztények, mégis elvetett magként hullik a földbe, amely előbb-utóbb kicsírázik. Az elnyomás éveire vonatkoztatva a magyar egyházra is igaz ez, hiszen a vállalt kereszt megerősít minket a Krisztushoz való tartozásunkban” – fogalmazott Udvardy György.

A teljes interjú ITT hallgatható meg (a szöveg alatt).

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria