Udvardy György szentmisét mutatott be a máriagyűdi ifjúsági találkozón

Hazai – 2020. július 6., hétfő | 14:43

A 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó résztvevői a hétvégén több műhelyfoglalkozáson, előadáson vettek részt. A találkozó második napjának estéjén, szombaton pedig Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó szentmiséjén ünnepeltek együtt. A főpásztor arra biztatott, legyen bátorságunk meghallani Isten hangját.

A találkozó második napja reggel zenés ráhangolódással kezdődött, majd kiscsoportos foglalkozásokkal és Orosz István előadásával folytatódott, végül szentmisével és a kiengesztelődési esttel zárult.

Az idei máriagyűdi ifjúsági találkozó (MIT) egyik csúcspontja minden bizonnyal a szombat esti szentmise volt, amelyet Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó celebrált Nyúl Viktor pasztorális helynök; Keresztes Andor máriagyűdi plébános; Berecz Tibor ifjúsági referens, egyetemi lelkész, valamint az Afrikából származó Mark Kingsley Okafor és Martin Adimorah koncelebrálásával. Berecz Tibor a MIT egyik szervezőjeként a szertartás kezdetekor köszöntött mindenkit, aki eljött, hogy találkozzon Istennel a világ zajában. Udvardy György a szentmise elején megemlítette, hogy sokáig kérdéses volt az esemény megvalósíthatósága, ezért tekintsünk ajándékként arra, hogy itt lehetünk.

A főpásztor a homíliában a felolvasott evangéliumi szakaszból indult ki. „Mária és Erzsébet találkozása nagyon személyes, és meglenne rá az okunk, hogy ezt kiemeljük, azonban én most ennek a társadalmi aspektusát szeretném hangsúlyozni. Két ember találkozik, akik ismerik az örömhírt, és egymással akarnak lenni, hogy hálát adjanak. Viszont az evangélium nem beszél arról, hogy milyen körülmények vették körül őket” – magyarázta, majd elmondta, főpásztori felelősségétől vezérelve úgy érzi, kötelessége bátorítani, buzdítani a jelenlévőket arra, amire a találkozó is hív: Csendes Isten a hangos világban – „Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád!” (1Sám 3,10).

„Egyre inkább egy olyan világ bontakozik ki körülöttünk, amelyben különböző zajok fedik el Jézus csendjét, és ebben a zajban nehéz eligazodni, ahogy abban is, hogy mi az igaz, mi a jó, mi Isten akarata, mi kell a boldogsághoz és ahhoz, hogy jézusi életet tudjunk élni.” 

Később három fontos gondolatot emelt ki, amelyek segítenek eligazodni a zajos világban, hiszen felelősséggel tartozunk magunkért, másokért és a világért. A főpásztor elsőként arra figyelmeztetett, hogy napról napra ismerjük meg a krisztusi embert, mert ha felismerjük, oda tudunk figyelni Isten hangjára. „A békés élet, amire joggal kéne vágynunk, nem biztos, hogy megvalósítható.”

Majd arra hívott, hogy ismerjük fel szentségi együvé tartozásunkat, amely messze túlmutat azon, hogy fiatalok vagyunk, vagy hogy egy helyen lakunk, mert ez a közösség a krisztusi emberek közötti közösséget jelenti. „A szentségi közösség a tanításhoz való ragaszkodás, amikor tiszteljük, szeretjük egymást, amikor küzdünk egymásért.” 

Végül a szolidaritás fontosságát említette, amely a krisztusi osztozásban, a figyelemben, a javak megosztásában és a társadalmi igazságosságban nyilvánul meg. „Ki fog beszélni a javak megosztásáról? Az, aki tudja, fontos, hogy legyen bátorsága odaadni saját magát mások számára! A teremtett világot nem tudjuk megvédeni, ha nem krisztusi emberként, krisztusi közösség tagjaként tesszük! Legyen bátorságunk krisztusivá válni! Úgy akarjunk jót tenni, hogy az mindenkinek a javát szolgálja! Merjük meghallani Istent a zajos világban, mert szól, és te leszel az, aki a körülmények ellenére hallgat rá, mert Ő konkrét emberi cselekedetekben szólít meg. Legyen bátorságunk meghallani Isten hangját!” – zárta a homíliát.

A szentmisét követően a második nap a hagyományt követve kiengesztelődési esttel zárult, amelynek során a fiatalok az Eucharisztiában jelenlévő szentségi Jézus társaságában élhették meg a közösség örömét.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Vermes Nikolett

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria