Udvardy György veszprémi érsek értékelte az elmúlt évet – a személyi változásokat is kihirdette

Hazai – 2020. január 7., kedd | 15:56

A veszprémi érseki palota dísztermében december 23-án tartott évértékelő ünnepségen Udvardy György érsek köszönetet mondott az érseki hivatal és a várbeli egyházi intézmények munkatársai és lelkipásztorai egész éves szolgálatáért, továbbá kihirdette a Veszprémi Főegyházmegyében január 1-jén érvénybe lépő személyi változásokat.

Az ünnepségen jelen voltak az érseki hivatal és a várbeli egyházi intézmények munkatársai és lelkipásztorai, köztük Márfi Gyula nyugalmazott érsek, Szerenka Miklós érseki helynök, Takáts István érseki kancellár, Mail József gazdasági helynök, Szijártó László karitászigazgató, Nagy Károly plébános és Felker Zsolt hitoktatási referens.

Az eseményen a várpalotai Nepomuki Katolikus Iskola diákjai pásztorjátékkal, a főegyházmegye papnövendékei énekekkel működtek közre.

Udvardy György köszöntőjében azt a szentírási idézetet osztotta meg a jelenlévőkkel, mely a főegyházmegyében 2020-ban minden tevékenységet, lelkipásztori munkát irányítani hivatott: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok!” (1Pét 2,9).

„E szentírási rész keresztény identitásunk egyéni és közösségi tulajdonságait fejezi ki. Ezáltal szándéka szerint jobban megismerjük Jézus Krisztust, aki teljesen átalakíthat bennünket, új kapcsolatokat, új gondolatokat, új célokat adhat mindannyiunk számára” – mondta a veszprémi érsek. Reményét fejezte ki, hogy a főegyházmegyei hivatalon belül is e célt, ezt az újjászületést, a krisztusi tiszta erényekbe való öltözködést tudják elősegíteni a munkatársakkal együtt.

Köszönetét fejezte ki minden munkatársnak az egész éves munkáért, a sokféle tevékenységért, amelyet a főegyházmegyei hivatalban végeznek. Szerenka Miklós általános érseki helynöknek megköszönte a hosszú éveken át tartó szolgálatát – Márfi Gyula nyugalmazott érsek nevében is megfogalmazta a hála szavait. Isten áldását kérte rá, s hogy még sok ereje legyen helyi közösségében a segítő szolgálat ellátására.

Udvardy György érsek egyúttal bejelentette, hogy az új érseki helynök 2020. január 1-jétől Takáts István eddigi érseki kancellár lesz; Tornavölgyi Krisztián plébános januártól irodaigazgatóként szolgál a főegyházmegyei hivatalban.

A főpásztor az alábbi személyi változásokról döntött a Veszprémi Főegyházmegyében:

Somorjai Ádám OSB atyát – Hortobágyi T. Cirill OSB főapáttal való egyeztetés alapján – 2019. november 30-i hatállyal fölmentette a zalaapáti plébánia kisegítő lelkészi tisztsége alól.

Földi Istvánt – köszönete kinyilvánítása mellett – a többi megbízatását változatlanul hagyva 2020. január 1-jei hatállyal felmentette a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola lelkiigazgatói tisztsége alól. Csonka Nándort 2020. január 1-jei hatállyal kinevezte a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola lelkiigazgatójává.

Szerenka Miklóst köszönete és nagyrabecsülése kifejezése mellett 2020. január 1-jei hatállyal felmentette az általános érseki helynöki megbízatás alól. Takáts Istvánt 2020. január 1-jei hatállyal felmentette az irodaigazgatói megbízatás alól és kinevezte általános érseki helynökké. Tornavölgyi Krisztiánt – a többi megbízatását változatlanul hagyva – 2020. január 1-jei hatállyal kinevezte érseki irodaigazgatóvá.

Bohus Pétert – saját kérésére – 2020. január 1-jei hatállyal fölmentette a nádasladányi plébánia plébániai kormányzói tisztségéből. Beke Zsoltot 2020. január 1-jei hatállyal, eddigi feladatait változatlanul hagyva, megbízta a nádasladányi plébánia oldallagos ellátásával.

Kocsis Tamást – az iszkázi és a kertai plébániák ellátását meghagyva – 2020. január 1-jei hatállyal felmentette a somlóvásárhelyi és somlószőlősi plébániák plébánosi tisztsége alól, és kinevezte a tüskevári és zalaszegvári plébániák plébánosává.

Németh Józsefet 2020. január 1-jei hatállyal felmentette a tüskevári és zalaszegvári plébániák plébánosi tisztsége alól, és kinevezte a somlóvásárhelyi és somlószőlősi plébániák plébánosává.

Sabjanics Miklóst – a többi megbízatását változatlanul hagyva – 2020. január 1-jei hatállyal a főegyházmegye állandó diakónusainak referensévé nevezte ki.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria