Új domonkos rendi iskola születik Hódmezővásárhelyen

Megszentelt élet – 2020. július 2., csütörtök | 17:49

Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának 2019-es általános káptalanján született döntés alapján – a tanterület, az iskola vezetősége s a szülők támogatásával – a rend átveszi a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc-iskola fenntartását. Így az intézmény már a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája néven kezdi meg 2020/21-es tanévet.

A Domonkos Rend alapvetően nem tanító rend. A Domonkos Rend a prédikátorok rendje. A prédikáció egyik legfontosabb színtere az iskola. E tapasztalatra alapozva van jelen az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja különböző oktatási intézményekben az óvodától a felsőoktatásig. Különösen kedvező területe az apostoli munkának, a jó hír hirdetésének a saját fenntartású intézmény. Ezért is alapítottak az első olasz és osztrák származású nővérek már a kongregáció megszületése után egy hónappal, 1868 novemberében – nagy áldozatok árán – iskolát Kőszegen, ahol ma is működik az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium. A Szombathelyen és Budakeszin élő nővérek különböző oktatási intézményekben kapcsolódnak be a hitoktatásba, melyek között van egyházi és állami fenntartású is. 

Hódmezővásárhelyen a 20. század elején alapított házat a kongregáció, ahol szintén iskolát hoztak létre a rendház mellett, amelyet egészen az államosításig működtettek.

A szerzetesi élet negyvenéves kényszerszünete után, az újrainduláskor az akkori elöljárók úgy döntöttek, hogy nem kérik vissza a hajdani intézményeiket, csupán azokat, amelyekről úgy gondolták, hogy hosszú távon tudják a működtetésüket biztosítani. Így 2005-ig csak Kőszegen volt saját fenntartású intézménye a kongregációnak. A 2005-ös vásárhelyi visszatelepedéskor átvették a hódmezővásárhelyi Mária Valéria Keresztény Óvodát, de a Vásárhelyen élő nővérek nemcsak itt, hanem a város több óvodájában és iskolájában is bekapcsolódtak a hitoktatásba.

Az elmúlt években a közösségben több általános káptalanon átívelő közös gondolkodás folyt arról, hogy a rend apostoli küldetését a jelen körülmények között hogyan lehet megvalósítani. Így merült fel, hogy Hódmezővásárhely a legalkalmasabb arra, hogy egy újabb iskola legyen a közös apostoli munka színtere. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolával már évek óta jó volt az együttműködés az iskolai hitoktatás kapcsán. A tanári kar nevelési elvei és az erkölcsi igényességük nagyon közel áll a keresztény nevelés elveihez. A művészeti, zenei nevelés pedig különösen is alkalmas arra, hogy a materiális világnál magasabb értékekre nyissa meg a gyerekeket.

A 2019-es általános káptalanon ezért az a döntés született, hogy ha a Hódmezővásárhelyi Tankerület és az iskola vezetősége, illetve a szülők támogatják, a kongregáció átveszi az intézmény fenntartását. A járványhelyzet ellenére kiemelkedően magas volt a szavazáson való szülői részvétel. A diákok szüleinek döntő többsége „igen” szavazattal támogatta az iskola és a nővérek leendő közös munkáját. Ennek eredményeképpen az Emberi Erőforrások Minisztere engedélyezte a fenntartóváltást.

A 2020/21-es tanévet tehát már a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája néven kezdi meg az intézmény, három domonkos nővérrel a tantestületben, akik elsősorban a hitélet fokozatos bevezetéséért felelősek. Mivel átvett intézményről van szó, felmenő rendszerben kerülnek bevezetésre a katolikus intézmények megszokott vonásai.

Az iskola védőszentje Szent Domonkos lesz. Az oktatási intézmény városi beiskolázású, elsősorban olyan családok gyermekeit várja, akik nyitottak a keresztény értékekre és a zenei nevelésre.

Forrás és fotó: Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria