Új nézőpontot adott az Egyháznak – Szent Norbertre emlékeztek a nagyváradi premontrei templomban

Megszentelt élet – 2019. június 15., szombat | 12:34

Szent Norbert emléknapja, június 6-a az általa alapított premontrei rend számára főünnep. A nagyváradi premontrei templomban tartott szentmisében Fejes Rudolf Anzelm, a Szent István vértanúról nevezett Váradhegyfoki Prépostság apátja felolvasta Jos Wouters generális apát körlevelét.

Fejes Anzelm OPraem apát a szentmise bevezetőjében felhívta a figyelmet: a történetírók úgy vélik, ha Szent Norbert nem lép fel, ha nem lesz magdeburgi érsek és birodalmi kancellár, főpapi tevékenysége és tanításai hiányában hamarabb bekövetkezett volna a reformáció, valószínűleg már 1200–1300 tájékán. Egy új viszonyulást és nézőpontot adott az Egyháznak, a premontreiek pedig büszkék arra, hogy ő volt az első rendalapító, aki a hívő népet is bevonta eszméi alakításába, és ő alapított először harmadrendet, mely módszert aztán a koldulórendek, illetve a ferencesek fejlesztették tovább. Lelkiségét a kontempláció és a lelkipásztori munka keveredése jellemzi. Nagyvárad büszke arra, hogy a váradhegyfoki prépostság alapítási éve 1130, hiszen ez azt jelenti, hogy az 1134-ben elhunyt Szent Norbert tudott erről a közösségről.

Azt a szokásjogot követve, hogy ezen az ünnepen nem a helyi apát prédikál, Jos Wouters generális apát körlevelét olvasta fel Fejes Anzelm. A generális apát úgy fogalmazott: Szent Norbertben azt a személyt tisztelik, aki visszaállította a kanonoki létforma eredeti tisztaságát, életét megismerve pedig felfedezhetjük, miképpen törekedett az evangélium megélésére. Ezután a szent életének egy olyan epizódját emelte ki, mely nagy hatást gyakorolt Norbertre, nevezetesen a fritzlari zsinatot. Ezen a püspök egyértelműen elhárította az őt ért támadásokat, majd II. Geláz pápától, akivel St. Gilles-ben találkozott, engedélyt kért arra, hogy bárhol prédikálhasson, és az egyházfő ezt írásban biztosította a számára.

Norbert soha sem ingott meg szerzetesi hivatásában, ezt bizonyítja válasza az őt ért szemrehányásokra az említett zsinaton, melyen Jakab leveléből idézve ezt mondta: ha a szerzetesi élettel kapcsolatosan kérdeznek, azt mondom, hogy a tiszta és szeplőtlen vallásosság az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongattatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól (vö. Jak 1,27).

Életrajzából egyértelműen kitűnik az is, hogy Szent Norbert elgondolása alapján a társadalom iránti elköteleződés a hiteles szerzetesi életforma egyik lényeges eleme. Azzal, hogy bárány- és kecskebőrt öltött magára, nemcsak önsanyargatását akarta kifejezni, hanem azt is, hogy azok oldalán áll, akik csak olcsó ruházatot engedhetnek meg maguknak. Emellett Norbert a béke és a megbékélés embere is volt, mely attitűdnek szintén inspirálnia kell a szívünket és gondolatainkat az előttünk álló nagy döntések meghozatalakor – fogalmazott Jos Wouters generális apát.

Az ünnepség tiszteletadással zárult Szent Norbert ereklyéje előtt. A zenei szolgálatot Józsa Domokos kántor végezte.

Forrás és fotó: Bihari Napló; Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria