Új sportpályát avattak a Fráter György Katolikus Gimnáziumban

Hazai – 2015. március 29., vasárnap | 19:00

Új sportpályát avattak március 27-én a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium udvarán. Az Egri Főegyházmegye támogatásával megvalósult létesítményt Ternyák Csaba érsek áldotta meg. A diákok a DVTK-val meccset játszva tesztelték a pályát.

Az öntött gumi burkolattal ellátott pályán kosárlabdázhatnak, röplabdázhatnak, focizhatnak és teniszezhetnek is a diákok. A beruházás a fenntartó Egri Főegyházmegye és a Fráter György Gimnáziumért Alapítvány támogatásával jött létre. 

Úgy lehet valakiből teljes ember, ha a lelki nevelés mellett a testi is hangsúlyt kap – mondta Ternyák Csaba érsek a sportudvart átadó ünnepségen.

Az ünnepség részeként első alkalommal adták át az iskola egykori diákjáról, a DVTK (Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre) fiatalon elhunyt kapusáról, Rakaczki Bencéről elnevezett díjat. Olyan diákokat ismernek el a kitüntetéssel, akik kiemelkedő teljesítményt érnek el a sportban.

Ezúttal az asztaliteniszben magyar bajnokságot nyert Menkő Veronika vehette át a Rakaczki Bence-emlékdíjat.

Az ünnepséget követően a diákok az új pályán a DVTK játékosaival vívtak barátságos meccset, a Fráter Akadémia előadás-sorozatában pedig a DVTK egykori aranycsapatának és jelenlegi csapatának tagjai válaszoltak a tanulók kérdéseire.

Fotó: minap.hu

Magyar Kurír