Felavatták a Szent Erzsébet-zarándokút új szakaszát

Hazai – 2016. október 19., szerda | 10:39

A Szent Erzsébet-zarándokút új szakasszal bővült Sárospatak és Tokaj között. A közel ötven kilométeres távon október 14–15-én rendezett nyitó zarándoklatot a Szent Erzsébet Út Alapítvány.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az út új szakaszának tervezése 2015 tavaszán kezdődött el. Az alapítvány két alkalommal szervezett műhelytalálkozót az érintett települések (Bodrogolaszi, Vámosújfalu, Olaszliszka, Szegi, Szegilong, Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztúr, Tarcal és Tokaj) és egyházközségek képviselőinek, valamint azoknak a munkatársaknak, akik a települések szakaszain a jelzéseket felfestették. A végpont kijelölése nem véletlen: mostantól itt találkozik a Szent Erzsébet Út a Mária Út kelet–nyugati ágával, így kapcsolódva be a magyarországi zarándokút-hálózatba.

A zarándoklat résztvevői az ország különböző vidékeiről érkeztek, főleg olyanok, akik már jártak a Sárospatakot Kassával összekötő Szent Erzsébet Úton. A nyitózarándoklaton nem pusztán egy utat jártak be, hanem találkozhattak minden település polgármesterével, plébánosával és a fogadásukra összegyűlt helyi hívekkel is. Tokaj-Hegyalja falvainak magára találását is megtapasztalhatták, látva a települések gondozottságát, lakóinak vendégszeretetét. Neves borászok is várták a résztvevőket: Samuel Tinon és Szedmák Sándor a legnagyobb munka közepén, a szüret idején sem sajnálták idejüket, és az általuk készített borral kínálták a zarándokokat. A résztvevők ellátogattak az elmúlt években megépült zarándokházakhoz Olaszliszkán és Tarcalon, a nyolc és fél méter magas áldó Krisztus-szoborhoz a tarcali Kopasz-hegy nyugati oldalán, és megnézték többek között a szegilongi templomban az 1970-es években Türingiából hozatott Szent Erzsébet-szobrot is.


Az út elején a sárospataki plébános áldásával és a Szent Erzsébet-ereklye érintésével indulhattak útnak a résztvevők, Tokajban pedig szentmisével zárták a zarándoklatot. Emellett minden településen a helyi plébános is fogadta őket, akivel közösen imádkozhattak.


A Szent Erzsébet Úton zarándoklóknak a Sárospatak és Kassa közötti útszakasz terepviszonyai, nagy szintkülönbségei nem engedik meg a szüntelenül végzett imádkozást, inkább szilenciumok tartásával és az erre a célra megjelentetett lelkifüzet segítségével lehet a belső utat is járni. Az új szakaszon viszont, ahol főleg sík terepen vezet az út, lehetőség van éneklésre és közös imádságra is. A nyitózarándoklaton részt vevők emellett minden templomban megálltak, rövid áhítatot tartva, és a tragikus sorsú pedagógus, Szögi Lajos emlékhelye előtt is imát mondtak.


A zarándoklat, ahogy a Szent Erzsébet Út Alapítvány korábbi útjai is, megosztással zárult.

Forrás és fotó: Feczkó Ágnes/Szent Erzsébet Út Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria