Újabb defibrillátort adományozott a Katolikus Karitász

Hazai – 2014. október 1., szerda | 15:51

Spányi Antal püspök, a Karitász elnöke, Écsy Gábor országos igazgató és Mádl Dalma, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete félautomata defibrillátort adott át Toldy-Schedel Emilnek, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatójának október 1-jén – tájékoztatott a Katolikus Karitász.

Az életmentő defibrillátor a kórház bejáratánál került kihelyezésre. Félautomata, így használata laikusok által is könnyen értelmezhető, valamint a kihelyezés után oktatással gondoskodik a kórház arról, hogy a környékbeli lakosok el tudják sajátítani használatát. A szakmai oktatás keretében a Katolikus Karitász önkénteseit és a II. kerületi polgármesteri hivatal dolgozóit is megtanítják a készülék használatára. Ezzel mind a segélyszervezet, mind a kórház szeretne újabb lépést tenni egy európai színvonalú, 21. századi magyar egészségügy megalapozása felé.

Az átadó ünnepségen Toldy-Schedel Emil kiemelte: „Mindannyian tudjuk, hogy a vezető halálok Magyarországon a kardiovaszkuláris megbetegedés, és a betegek nagy része nem ér el a kórházig. Olyan ritmuszavarba halnak bele, amely megelőzhető lenne. Néhány hét múlva indul az első képzés, amelyen a Karitász önkéntesei, a kerületi önkormányzat munkatársai és a környék lakói vesznek majd részt. Ahhoz, hogy egy ötlet valóssággá váljon, kell egy nagyon erős háttér. Nekünk megvan ez az erős hátterünk, a Katolikus Karitász, aki lehetővé tette, hogy ez az eszköz itt legyen, és ez a program elinduljon.”

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója emlékeztetett: a Karitász két éve indította el az élet védelmét segítő programját. Ennek keretében tizenöt inkubátort adományozott országszerte kórházaknak. „A jó újabb jót szül – mutatott rá. – Erre a hírre keresett meg bennünket egy névtelenséget kérő idős hölgy, aki egy újabb inkubátort ajánlott fel a Karitászon keresztül egy kórháznak. Idén ismét jelentkezett, kérdezve, mi lenne az a dolog, ami legjobban szolgálná az életet. Így került beszerzése két defibrillátor. Az egyiket most adjuk át, a másikat Mátraverebély-Szentkúton, Nemzeti Kegyhelyünk betegszobájának adtuk át pár hete. Szolgálja ez a készülék itt is az élet védelmét, az élet megmentését.”

Ezt követően Spányi Antal püspök, a Karitász elnöke megáldotta a készüléket, valamint a kórház kertjében épülő játszótér első játékait, melyek lehetővé teszik, hogy a kórház betegei szép pillanatokat tölthessenek családjukkal a kórtermeken kívül.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház és az azt fenntartó és működtető Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció az elmúlt években már több fejlesztésbe is belefogott. Többek között szűrőnapok indultak a helyi lakosok számára, az ambulancia felújításon esett át, havonta beszélgető estékkel ajándékozzák meg a gyógyulókat, és terveik között szerepel egy kardiovaszkuláris erdei túraútvonal kiépítése a kórház szomszédságában induló kirándulóhelyen, mely a szív- és érrendszeri betegségen átesett, itt fekvő betegek rehabilitációját segíti majd.

Fotó: Csapó Viktória

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria